2p

Nem tárgyalnak a tulajdonosok a főváros körzetében sugárzó Roxy Rádió eladásáról - cáfolta az erről megjelent sajtóhíreket Alexander Skvortsov ügyvezető igazgató az MTI-nek nyilatkozva.

"Nincsenek tárgyalások sem a Slágerrel, sem a Danubius-szal, és nem is látok olyan területeket, amelyeken a két cég bármelyikével együttműködhetnénk" - mondta, megemlítve, hogy a Roxy jól kiépített saját műsorkapacitással és infrastruktúrával rendelkezik.

Azt elképzelhetőnek nevezte, hogy a két, a jövő héten lejáró koncessziójú adó munkatársaival keressék az együttműködést, mondván, jól képzett és tehetséges szakembergárdát épített ki a két országos kereskedelmi rádióadó, amelyek elhallgatásával új lehetőségek is nyílnak a hallgatottsági sorban őket követő adójuk számára.

"Gondolkodunk egy formátumváltáson, hogy erősségünkből, a 15 és 29 év közötti korosztályból nyissunk az idősebbek felé" - közölte Alexander Skvortsov, aki szerint nemcsak az lehetséges, hogy a Roxyt hangolják át, de az is, hogy összefognak egy másik fővárosi adóval. Mint mondta, az együttműködés keretében egy stábbal készíthetnék saját műsorukat és a másik - zenei és műsorarculatában eltérő profilú - programját.

Az ügyvezető tájékoztatása szerint vidéki terjeszkedésben is gondolkodnak; a legkézenfekvőbb lépés a Balaton környékének hálózatos lefedése volna, de azt is tervezik, hogy - a népesebb településektől indulva - a megyeszékhelyeken is megjelennek.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!