3p

Közeledik az év vége, lassan kifutnak a közmunkaprogramok, véget érnek a szezonális munkák, így nem okozott túl nagy meglepetést, hogy a foglalkoztatottak száma lényegében többéves csúcson stagnált, a munkanélküliek pedig valamivel többen lettek. Mfor.hu-háttér.

2012 októberében továbbra is kedvezően alakult a foglalkoztatotti statisztika a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb közlése szerint. A 15-74 éves korosztályban 3,935 millió foglalkoztatott volt hazánkban három havi átlagban, ami bár az előző havi adathoz képest elenyésző mértékű csökkenést mutat (mindössze 700 fővel voltak kevesebben), az előző évi adathoz viszonyítva még mindig jelentős bővülés figyelhető meg. Idén októberben ugyanis 71 400 fővel voltak többen foglalkoztatva, mint 2011-ben.

A változás két tényező eredménye: egyrészt a tavalyinál nagyobb volumenű közmunkaprogram hatása, hiszen éves átlagban közel 30 ezer fővel többen vesznek részt valamilyen közmunkaprogramban idén, a növekedés másik eredője pedig az öt főnél kisebb vállalkozások, egyéni vállalkozók, önfoglalkoztatók létszámnövekedése.

Az öt főnél nagyobb, versenyszférában működő vállalkozások esetében ugyanis változatlanul létszámcsökkenésről árulkodnak az adatok, így a gazdasági növekedés szempontjából kulcsfontosságú terület képtelen hozzájárulni a foglalkoztatás növekedéshez.

Az előttünk álló időszakban egyébként a közmunkaprogramok kifutása miatt folytatódhat az októberben tapasztalt havi szintű változás, vagyis a foglalkoztatottak száma csökkenni fog, ám jövő év elején újra fellendülés várható az új közmunkák révén.

Ennek eredményeként a 15-74 évesek foglalkoztatotti rátája historikus csúcson stagnált októberben, 51,4 százalékon.  

Kissé nőtt a munkanélküliség

Miközben a foglalkoztatottak száma kis mértékben csökkent októberben, a 15-64 éves munkanélkülieké emelkedést mutatott havi bázison, hiszen a 462,9 ezer fő állástalan 5200-zal több, mint amennyit szeptemberre közölt a statisztikai hivatal. Az előző évi adatnál azonban ez még mindig jobb 5100 fővel.

Így nem okozott meglepetést az sem, hogy a munkanélküliségi ráta októberben a korábbi 10,4 százalékról 10,5 százalékra emelkedett, ami 0,3 százalékponttal marad el az előző évi adattól.

Viszont a fiatalok munkaerőpiaci helyzete tovább romlik, mivel a 15-24 év közötti korosztály munkanélküliségi rátája 30,4 százalékra növekedett az előző havi 29,4 százalékról. Mindez egy május óta tartó folyamatos emelkedő trend folytatásának tűnt októberben.

A gazdaságilag aktív 15-74 éves korosztályba soroltak létszáma tovább emelkedett októberben, bár az előző havi ütemnél már kisebb mérsékeltebben. A szeptemberi 4,393 millió után októberre már 4,397 millió főt közölt a KSH, amit "a szigorúbb nyugdíjba vonulási feltételek és a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata okozhat, így a közeljövőbben tovább nőhet az aktívak száma" - véli Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Az aktivitási arány októberben 57,5 százalékra emelkedett a szeptemberi 57,4-ről - egy évvel ezelőtt ez a ráta még 56,4 százalék volt.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!