2p

Korrektnek minősítette cége felvásárlási ajánlatát a Mittal európai vezetője, így az Arcelorért kínált 18,6 milliárd eurós ajánlatán nem kíván változtatni a társaság.

Az ügy hátterében a politikai viharok mellett az a Financial Times-ban megjelent elemzői konszenzus áll, amely szerint a világ egyik leggazdagabb emberének, Lakshmi Mittalnak a többségi tulajdonában lévő acélipari óriásnak 20 százalékkal kellene emelni a tétet, hogy a részvényesek biztosan elfogadják az ajánlatát. Így ugyanis a négy állam - Luxemburg, Franciaország, Belgium és Spanyolország - tulajdonában lévő Arcelort a kormányok beleegyezésétől függetlenül meg tudnák szerezni.

Lakshmi Mittal optimista

A politikusok ugyanis továbbra sem támogatják a felvásárlást. Luxemburg - a franciák és a spanyolok támogatásával - az európai acélgyártó konzorciumot körömszakadtáig védi. Bár az indiaiak megígérték, hogy az átvételt nem követnék elbocsátások, az európai szakszervezetek fel vannak háborodva, s őket sok, a közhangulatra játszó politikus is követi. Luxemburg azért áll e harc élén, mert az Arcelor legnagyobb egyedi részvényese (más kérdés, hogy még így is csak mintegy 5 százaléknyi részvénypakett van a birtokában), s a cég központja is a nagyhercegségben található.

Bár Lakshmi Mittal korábbi tárgyalásai nem vezettek eredményre, a társaság a következő hetekben ismét személyes találkozó keretében próbálja meggyőzni a politikusokat az ügylet támogatásáról. Ennek során fogják előadni az Arcelorral kapcsolatos hosszútávú terveiket, amelyek a cég reményei szerint megnyugtatólag hatnak majd - írja az AFP francia hírügynökség. A nem kormányzati intézményi befektetőkkel egyébként Lakshmi Mittal nyilatkozata szerint sikerült megtalálni a közös hangot, a részvényesek több mint 50 százaléka támogatja a két vállalat közötti tárgyalások megkezdését.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!