2p

A szervezők végül nem szerződtek le az adatgyűjtő szoftverrel dolgozó céggel.

A nemzetbiztonsági szolgálat jelzése alapján végül nem kötött szerződést az Antenna Hungária Zrt. azzal az azeri hátterű céggel, amely ingyenwifit szállított volna a vizes vb kapcsán Budapestre, írja a Magyar Nemzet.

(MTI)

Mint az Index korábban megírta, az eredetileg felkért WandaFi nevű, Írországban, Corkban bejegyzett, de azerbajdzsáni üzletemberek érdekeltségébe tartozó cég olyan szoftvert kínált, amely nyilvános wifit biztosító hoteleknek, éttermeknek tud adatokat gyűjteni azokról, akik fellépnek a hálózatra.

Az ügy miatt csütörtökön Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a vizes világbajnokság szervezőihez fordult, és mielőbbi tájékoztatást kért.

A Bp2017 Kft. ugyanakkor azt közölte a Magyar Nemzettel, hogy végül az AH nem szerződött le az említett céggel. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki szolgáltat majd a WandaFi helyett. A fejlesztés, és a kapcsolódó szolgáltatás a vizes vb egyik legdrágább beruházása volt: közbeszerzés nélkül több mint 20 milliárd forintot költhettek el rá.

A szervezők csütörtöki közleményükben is azt hangsúlyozták, hogy biztonságos lesz a wifi. Azt írták, hogy a csatlakozáshoz nincs szükség semmilyen adat megadására, azaz a használat nem kötött regisztrációhoz, a sajtóban megjelent Wandafi és Maksat.pro software-eket nem alkalmazzák. Lázár János ugyanaznap, az aktuális Kormányinfón viszont azt mondta, a vébé wifijét inkább ne használja senki, egy délutánt amúgy is kibír mindenki netezés nélkül, inkább szurkoljunk.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!