3p

Az immár 16. alkalommal megrendezésre kerülő Sziget Fesztivál népszerűsítésében a Magyar Turizmus Zrt. idén is aktívan részt vesz annak érdekében, hogy minél több érdeklődőt csábítson a fesztiválra, illetve hazánkba.

A Magyar Turizmus Zrt. külképviseletein keresztül számos országban népszerűsíti a Sziget Fesztivált, hogy a rendezvény által minél többen megismerjék Magyarországot mint turisztikai desztinációt, áll a társaság közleményében.

A holland fiatalokat idén májusban a „My city Budapest” elnevezésű, ötnapos kulturális rendezvénysorozat keretében csábították a Sziget Fesztiválra. A program részeként a magyar zenekarok koncertjeinek idején a társaság turisztikai információs anyagokat biztosított a rendezvény látogatóinak.

A holland utazók figyelmét többek közt a sajtóban megjelentetett hirdetésekkel is felhívták az MT Zrt. közreműködésével. A fesztivált plakátkampány során is népszerűsítették az országban, amelynek keretében ötezer holland nyelvű plakátot helyeztek ki. Tavaly ötezer holland érkezett a Hajógyári-szigetre. A Szigeten részt vevő holland fiatalok 70 százaléka két éven belül visszatér Magyarországra.

Franciaországban az MT Zrt. a fesztivál francia ügynökségével közösen kialakított kampánya keretében a marketingkommunikáció szinte teljes eszköztárát alkalmazta. A tavasz folyamán lezajlott bevezető akciókat követően (francia egyetemi városokban Sziget-estek rendezése) június hónapban „beindult a kampány-gépezet”.

Június 2-12. és június 30.-július 13. között 100-100 nagyméretű plakát népszerűsítette a budapesti fesztivált a párizsi metróállomások folyosóin, ahol egy hét alatt több mint hétmillió ember fordul meg. A francia fiatalok ismerik és szeretik a Sziget Fesztivált. 2007-ben több mint 11 ezer francia utazott Budapestre és látogatott el a fesztiválra.

A Sziget Fesztivál évről évre nagyobb népszerűségnek örvend Olaszországban is. Idén többek között az egész országot behálózó rendezvénysorozat, a Sziget Sound Festival keretében csábították az olasz fiatalokat a Hajógyári-szigetre. Az olaszországi Sziget Sound Festival koncertsorozat állomáshelyei között szerepelt a tíz legjelentősebb olasz nagyváros.

A lengyel utazók figyelmét a Társaság DM akció keretében 25.000 címre kiküldött hírlevéllel hívta fel. Szlovákiában elektronikus hírlevélből 140 utazási iroda és 50 médiaszakember értesülhetett a fesztiválról. Izraelből a Timeout, a Maariv, a Hair, a Harel-Moradi PR ügynökség és a Pnai Plus képviselői érkeznek a Hajógyári-szigetre. A fesztivál ideje alatt a belga RTL TV, a Club RTL TV, a Youmake TV, a MINT Rádió és több belga napilap is tudósít.

A társaság a korábbi évekhez hasonlóan információs standdal várja a Szigetre látogatókat a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht.-val együttműködésben.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!