2p

A kormány a WELT 2000 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. többségi üzletrészének a Miniszterelnökség által – a magyar állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. megbízása és meghatalmazása alapján – történő megvásárlását közérdekből, nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak minősíti - az erről szóló kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

A nemzetstratégiai jelentőséget azzal indokolja a rendelet, hogy az állam fejlesztéspolitikai céljainak megvalósítása kizárólag ezen feladatok ellátásához nélkülözhetetlen informatikai rendszerek folyamatos és zavartalan működőképességének biztosításával érhető el. Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkáraként márciusban azt közölte, hogy március elsejétől már az állam a WELT 2000 Kft. tulajdonosa.

A vételár kevesebb mint az egy évre vonatkozó fejlesztési költség, amit eddig az állam fizetett. Évente több mint egymilliárd forintot fordított az állam az informatikai rendszer folyamatos fejlesztéseire - közölte.

Csepreghy Nándor akkor emlékeztetett: a kormány 2013 második felében azt a döntést hozta, hogy az európai uniós és a hazai fejlesztési pénzek kiosztásában minden olyan tevékenységet, ami a 2007 óta felépült fejlesztési rendszerben kiszervezésben működött - akár a pályázatok kiértékeléséről, akár az informatikai rendszer működtetéséről van szó - a közszférán belül fogja tartani.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!