1p

A nyomozás feladata lesz, hogy az elkövető személyét azonosítsák - derül a legfőbb ügyész írásbeli válaszából.

Heringes Anita, az MSZP parlamenti képviselője kérdezte Polt Péter, legfőbb ügyészt arról, hogy hogyan áll a Green Holidays-t érintő nyomozás. Polt a válaszában leírta, a BRFK gazdasági osztálya jelentős kárt okozó csalás gyanújával indított eljárást az utazási irodát érintően. Eddig tanúkat hallgattak meg és rengeteg dokumentumot gyűjtöttek be a nyomozás során. A helyzetet azonban nehezíti, hogy a károsultak több helyen tettek bejelentést, ezért a BRFK-nak időbe telik a futó nyomozások egyesítése.

(Fotó: MTI)

A legfőbb ügyész elmondta, a nyomozás feladata lesz, hogy az elkövető személyét beazonosítsák, a jelenlegi bizonyítékok alapján konkrétan még nem gyanúsítottak meg senkit sem. Sőt, egyelőre a hatóságok még azt sem tudják pontosan, hogy mekkora az utazási iroda bedőlésével okozott kár.

A BRFK egyébként összesen 25 millió forintot foglalt le a cég hitelszámláján és várhatóan további vagyontárgyakat is zár alá vehetnek.

A bejelentett károk becsült összege egyébként 900 millió forint, a biztosítónak pedig 500 millió forintig terjedő felelősségbiztosítása volt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!