1p

A bevételek gyors növekedésének köszönhetően több mint három éve először zárt nyereséges negyedévet a Tesla.

Az amerikai elektromosautó-gyártó vállalat csütörtökön közölte, hogy a harmadik negyedévben bevétele megkétszereződött, elérte a 2,3 milliárd dollárt. Ez 400 millió dollárral jobb mint az elemzői konszenzus. A vállalat közel 25 ezer gépkocsit értékesített a harmadik negyedévben, majdnem annyit, mint a teljes első fél évben.

A nettó nyereség 22 millió dollár volt, míg a második negyedévet még 290 millió dolláros veszteséggel zárta a cég. A nyereségben az is benne van, hogy a Tesla 139 millió dollár értékben úgynevezett "zéró emissziós kreditpontokat" adott el hagyományos gépkocsikat gyártó vállalatoknak, ami majdnem 100 százalék nyereségtartalmú üzlet.

Ezzel a kocsival vernék a Teslát

A Tesla jelenleg két luxusmodellt kínál: a Model S sportautót és a 2015 őszén piacra dobott Model X egyterűt. A tervek szerint 2017 végén indul a harmadik modell, a középosztály számára is elérhető Tesla Model 3 gyártása, és ehhez a korábbi hírekkel ellentétben nem lesz szükség tőkeemelésre - mondta Elon Musk cégvezető.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!