3p

A BKV Zrt. a mai nappal lehetőséget biztosít arra, hogy a nagyközönség is megtekinthesse a Siemens ZRt.-vel a Combinók szállítására kötött szerződést, tudta meg az mfor.hu.

A nyilvánosságra hozatal azután vált lehetségessé, hogy a Siemens szerda reggel szóban beleegyezéséről tájékoztatta a közlekedési céget, közölték megkeresésünkre a BKV sajtóosztályán. A társaság már a héten közölte, hogy - a 2003. április 23-án kelt szállítási szerződés "Bizalmas információk" részben foglaltak értelmében - levélben fordult a Siemenshez a napvilágra hozatal érdekében.

Az érdeklődőknek a 322-6438 telefonon történő előzetes regisztrációt követően a BKV Akácfa utcai székházában lesz módjuk betekinteni a szerződésbe. Regisztrálni szerdán 12 és 15, további munkanapokon 8 és 15 óra között lehet.

Csúcsidőben nem járnak

A közlekedési vállalat korábban elfogadta a német cég korlátozott üzemeltetésre vonatkozó javaslatát, így a járművek jelenleg csak a délutáni csúcsidőszakot követően közlekednek. Az átmeneti intézkedés feloldásáról a néhány hetes korlátozott üzemeltetés során szerzett tapasztalatok összegzése után döntenek majd. A hivatalos indoklás szerint a korlátozásra azért volt szükség, hogy a járműveket megvédjék a nagy utasforgalomban esetlegesen bekövetkező rongálásoktól.

Mint arról korábban az mfor.hu is beszámolt a Combinókat korábban augusztus elsején kellett kivonni a forgalomból, akkor ajtóműködési problémák miatt. A szerelvények javításával a gyártó cég, a Siemens augusztus 17-én végzett, egyúttal az 1-es villamos vonalán tesztelte azokat, illetve később az esti órákban már a Nagykörúton is közlekedtek a járművek.

Újabb meghibásodások

Ezt követően üzemszerűen szeptember 4-én álltak újra forgalomba a villamosok, igaz, csupán rövid időre, mivel néhány napon belül ismét meghibásodtak. Farkas Szilvia, a Siemens Zrt. kommunikációs igazgatója szerint azonban ennek már nincs köze a korábbi ajtóhibákhoz. Az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a Combinók műszaki állapota és "rendelkezésre állása" megfelel a szerződésben meghatározott feltételeknek.

Júliusban más problémák, a felsővezeték-tartó oszlopok kidőlése miatt szünetelt ideiglenesen a forgalom a 4-es, 6-os vonal Jászai Mari tér és Moszkva tér közötti szakaszán. A nagykörúti felsővezeték-építés körüli anomáliák az első becslések szerint 50-100 millió forint többletköltséget okoztak a BKV-nak.

A Combino-ügy hátterével csütörtök reggeli cikkünkben részletesen foglalkozunk.

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!