2p

Az utóbbi időben több írásunk is foglalkozott az internetet szabályozó, illetve szabályozni kívánó törvényekkel. Mivel számos olyan olvasónk akad, akit érdekel a téma, de nincs ideje, energiája átrágni magát az "e-kereskedelmi törvény" tervezetén, most röviden összefoglaljuk annak lényegét.

Az opt-out megoldás magába foglalja azt is, hogy a szolgáltató köteles olyan e-mail címet fenntartani - és annak létezését közzétenni - ahol a spamek küldése megszüntethető. A reklámozó cég köteles a nyilvántartást vezetni a hirdetéseket nem igénylőkről és azok számára tilos spameket továbbítania.

Az információs társadalom jegyében

A tervezett törvény hatálya nem csupán a szigorúan vett e-kereskedelemre terjedne ki, a deklaráció szerint a jogalkotók az "információs társadalommal kapcsolatos szolgáltatásokat" kívánják hatáskörébe utalni. A tervezet több helyen hangsúlyozza az EU-komform voltát, miszerint az irányelvek nagy mértékben megfelelnek az Európai Unióban bevett, illetve bevezetés alatt álló gyakorlatnak. Ezt mutatja az is, hogy a törvény "a Magyar Köztársaság területéről nyújtott, valamint a Magyar Köztársaság területére irányuló szolgáltatásra" vonatkozik, viszont utóbbi kitétel alól kivételek az Unió tagországai. Ilyen esetekben ugyanis az egyes országok joga az irányadó.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!