3p

Október első felében kapcsolódhatnak be ismét az egész napos forgalomba a Combinók a Nagykörúton, közölte Donáth Zoltán, a BKV ZRt. vezérigazgató-helyettese sajtóbeszélgetésen csütörtökön. Bár Demszky Gábor főpolgármester hétfőn meglebegtette a villamosok visszaküldésének lehetőségét, a BKV nem gondolkodik ilyen megoldásban. Mfor.hu tudósítás.

Október első felében üzemszerűen, tehát csúcsidőszakban is közlekednek majd a Combinók a 4-6-os vonalon. Mint ismert, a korábban sorozatosan meghibásodó villamosok szeptember 6-tól csupán az esti, kora éjjeli órákban járnak.

Donáth: most túl feszült a hangulat

Donáth hozzátette: reményei szerint a mostani "felfokozott hangulat" október elejére lecsillapodik majd, így akkor már biztonságosabb körülmények között futhatnak a járművek. A korlátozásra azért volt szükség, mert - a hivatalos indoklás szerint - a gyér forgalmú esti órákban a Combinókon szolgálatot teljesítő biztonsági emberek nagyobb eséllyel fülelik le a vandálokat, mint a napközbeni csúcsforgalomban. Donáth szerint az is az októberi időpont mellett szól, hogy ekkor már több Combino lesz a birtokukban, ráadásul addig a karbantartók és a sofőrök több rutinra tesznek szert.

Feltevésünk szerint azonban politikai okok is megbújhatnak a korlátozás mögött: nevezetesen a Siemens és a BKV ily módon próbálja kibekkelni az október elsejei önkormányzati választásokig hátralévő időszakot. Nem biztos ugyanis, hogy egy újabb bakit elviselne a hisztérikus politikai közhangulat, legyen az bármilyen apró hiba is. Donáth ezzel kapcsolatban annyit közölt, hogy a korlátozásról szóló döntéskor csak az általa említett szempontokat vették figyelembe.

Nem dobják vissza a villamosokat

Mint ismert, hétfőn Demszky Gábor figyelmeztette a Siemenst: ha valamelyik Combino "akárcsak öt percre is meghibásodik a következő időszakban, azt visszaküldik a német cégnek és a pénzt is visszakérik." Donáth a nyilatkozatot nem kívánta kommentálni, viszont közölte: a BKV nem vizsgálja a visszaküldés lehetőségét.

"4-5 perces zavarok miatt nem fogunk ilyen lépést tenni. A Combinók meghibásodási aránya egyébként kisebb, mint az érintett vonalon futó hagyományos villamosainkké. Időt kérünk mindenkitől, hogy bebizonyíthassuk: nincs probléma a Combinókkal" - tette hozzá.

A flotta üzemképessége egyébként azt jelenti, hogy a villamosok 90 százaléka bármely napon forgalomra készen áll 10 és 14 óra között. Az egy napon belül helyrehozott hibák azonban nem érintik ezt a kategóriát, feltéve, hogy a jármű a javítás után üzemképes.

Kötbért fizet a Siemens

A vezérigazgató-helyettes egyúttal megerősítette azon korábbi értesülésünket, miszerint az eddigi problémák nyomán már benyújtották kötbérigényüket a Siemens felé, s a német cég a BKV-nak járó összeget ki is fizeti. A társaság a járművek árának 0,05 százalékos kötbérét követelheti, ez villamosonként 1300 eurót jelent egy napra vetítve. Az üzemképesség nem teljesítéséért járó összesített kötbér a szerződéses ár maximum 15 százaléka lehet.

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!