2p

Az FHB Jelzálogbank új igazgatóságának alakuló ülésén Oláh Mártont választották vezérigazgatónak, az igazgatóság elnöke Vida József lett - közölte az FHB hétfőn a BÉT honlapján.

Oláh Márton 2015 februárja óta a társaság üzleti vezérigazgató-helyetteseként tevékenykedett, 2015. április 28-tól az igazgatóság tagja.

A közlemény szerint az eddigi vezérigazgatót, Köbli Gyulát hétfővel visszahívták tisztségéből.

Vida József 2016 júliusa óta a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének (Szhisz) elnöki posztját tölti be.

Az FHB Jelzálogbank új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjait a november 21-i rendkívüli közgyűlés választotta meg.

Erre azért volt szükség, mert a jelzálog-hitelintézet korábbi igazgatósági elnöke, Spéder Zoltán október 14-én lemondott a társaságban betöltött tisztségéről, ugyanezen a napon Spéder Zoltán többségi befolyása alatt álló A64 Vagyonkezelő Kft. értékesítette az FHB Jelzálogbank Nyrt.-ben meglévő részesedését.

Az FHB Bankcsoport nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerinti konszolidált, adózás utáni vesztesége 2015-ben 10,5 milliárd forint volt, mérlegfőösszeg az elmúlt év végén 744,82 milliárd forintot tett ki.

Az FHB Bankcsoport az idei harmadik negyedév után arról számolt be, hogy 200 millió forint adózás előtti nyereséggel zárta az idei harmadik negyedévet, kilenchavi adózás utáni vesztesége pedig majdnem 70 százalékkal, 1,769 milliárd forintra mérséklődött. A csoport konszolidált mérlegfőösszege szeptember 30-án 561,2 milliárd forint volt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!