2p

110 millió eurós (34 milliárd forint) pénzbírság megfizetésére ítélte az Európai Bizottság (EB) a Facebookot, arra hivatkozva, hogy az amerikai vállalat "félrevezető és téves információkat" közölt a Whatsapp üzenetküldő szolgáltató 2014-es felvásárlásakor - jelentette be a testület csütörtökön.

A bizottság elsősorban azt kifogásolja, hogy az érintettek azt állították a felvásárlás versenyjogi vizsgálatakor, hogy "nem képesek automatikusan összekapcsolni ugyanazon felhasználó Facebook- és Whatsapp-fiókjait", később azonban ezt lehetővé tették, és az EB szerint már korábban is tudhatták, hogy ez technikailag lehetséges.

A döntés világos jelzést küld a cégeknek, hogy a vállalati fúzióknál az uniós szabályoknak mindenben eleget kell tenniük, ide értve a helyes információk megadására vonatkozó kötelezettséget is - közölte Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos, a büntetést "arányosnak, de elrettentőnek" nevezve.

A szabályok értelmében a tranzakcióban érintett, szándékosan vagy hanyagságból félrevezető információkat közlő cégek összesített bevételének akár az 1 százalékát kitevő bírságot is kiszabhat az EB.

A brüsszeli közleményben kiemelték, hogy a döntésnek nincs visszamenőleges hatálya a felvásárlás engedélyezésére, nincs hatással a már lezárt eljárásra.

A bejelentésre reagálva a Facebook azt közölte, hogy nem szándékosan vezették félre a bizottságot. "Jóhiszeműen jártunk el már az első tárgyalástól kezdve, valós információkat akartunk mindig biztosítani" - mondta az amerikai cég egyik szóvivője. A Facebook 2014-ben 19 milliárd dollárért vásárolta meg a Whatsappot.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!