2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Oroszország Európa legnagyobb autópiacává léphet elő az idei eladások alapján - vélekedett a PricewaterhouseCoopers (PwC) tanácsadócég egyik moszkvai munkatársa.

A PwC becslése szerint idén Oroszországban 3,6-3,8 millió gépkocsi találhat gazdára. A nemzetközi tanácsadó cég adatai arról tanúskodnak, hogy a 2008-as év első felében 1 millió 645 ezer jármű kelt el, ami 41 százalékkal szárnyalja túl a tavalyi év hasonló adatát, miközben jelentősen emelkedett az eladott kocsik átlagos ára is.

Az első félévben értékesített autókból 380 ezer orosz márkájú, 290 ezer Oroszországban összeszerelt külföldi márkájú, valamint 785 ezer újonnan, illetve 190 ezer használtan importált autó volt. Pénzben számolva az autópiac 64 százalékkal bővült 2008 első félévében, s forgalma összesen 33,8 milliárd dollárt tett ki.

A PwC szakembere elmondta, hogy prognózisuk szerint 2008 elejétől nyolc év alatt megduplázódhat az oroszországi autógyártás is. Idén a várakozások szerint 1,7 millió darab gördül majd le a gyártószalagokról, a 2015-ös prognózis pedig meghaladja a hárommillió darabot.

2020-ra 55 millió, túlnyomó többségben külföldi márkájú személygépkocsi fut majd az orosz utakon - jósolta, hozzátéve végül, hogy az idei év végén még "csak" 30 millió lesz forgalomban. Ebből a döbbenetes autóáradatból egyedül a főváros, Moszkva négymillió kocsival veszi majd ki a részét év végére. Erre következtetett egy nappal korábban a moszkvai közlekedés-rendészet vezetője az eddigi növekedési adatokból, és abból, hogy július 1-én közel 3 millió 778 ezer járművet tartottak nyilván a tízmilliós orosz metropoliszban.

Igaz ezekből - adataik szerint - naponta csak egymillió kel útra, de az elővárosokból naponta 400 ezer autó tódul be Moszkva mindig zsúfolt sugárútjaira és körgyűrűire.

A milliomosokból álló orosz "középosztály" rohamos gazdagodásáról és féktelen fogyasztásáról árulkodik valószínűleg a Volkswagen konszern oroszországi eladásairól szerdán közzétett adata is, amely szerint az első félévben 20 600 autót sikerült értékesíteniük, ami 55 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának darabszámát. A listavezető Passatot (6,7 ezer darab) a VW itteni eladásaiban szorosan követte hatezer darabbal a SUV kategóriába tartozó Tuareg.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!