2p

Bodrogai Ferenc, a Forest Papír Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója lett az Ernst and Young által idén immár hetedik alkalommal átadott "Az év üzletembere" díj nyertese.

A "Példakép" Tóth József Péter, a Lipóti Pékség tulajdonosa, ügyvezető igazgatója, a "Merész újító" Matheidesz Réka, a WAMP (Wasárnapi Művész Piac) alapítója, ügyvezető igazgatója, a "Jövő ígérete" pedig Perger Péter, NetPincér.hu alapítója, ügyvezetője lett - ismerteti az Ernst and Young közleménye.

Havas István, az Ernst and Young magyarországi vezérigazgatója a közlemény szerint arról beszélt, hogy a 2009-es pályázatok között nagy számban találtak a hazai kis- és középvállalati szektort képviselő, valódi magyar márkákat és újításokat. "Ezt a vonalat tükrözi az idei díjazottak névsora is, akiknek tevékenységére méltán lehetünk büszkék. A kategóriák nyertesei a válság ellenére erősödni, fejlődni tudtak, 2009-ben is nagy értékű beruházásokat hajtottak végre, és külföldön is terjeszkedtek. A folyamatos megújulásra törekvés és a szűkebb környezetük iránt érzett felelősségtudat is mind-mind hozzájárult sikereikhez" - hangsúlyozta.

Az Ernst and Young kiírásának megfelelően 2010-ben Bodrogai Ferenc képviseli Magyarországot az Ernst & Young "World Entrepreneur Of The Year" gáláján Monte Carlóban, ahol az egyes országok fődíjasai vesznek részt. Hasonlóan a nemzeti versenyekhez, itt is kiemelkedő üzletemberekből és világszerte elismert szakemberekből álló bizottság hoz majd döntést a legkiválóbb nemzetközi vállalkozó személyéről.

"Az év üzletembere" díjat korábban Gerendai Károly (2008), Jaksity György (2007), Bojár Gábor (2006), Demján Sándor (2005), Kürti Sándor (2004) és Csányi Sándor (2003) vehette át.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!