3p

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint valamennyi nemzeti erőforrást össze kell hangolni, és azokat együtt kell működtetni, mert csak így lehet lépést tartani a robbanásszerű technológiai fejlődéssel és hasznot húzni belőle.

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának szerdai munkáltatói fórumán Parragh László hangsúlyozta: bár fontos a költségvetési hiánycél, vagy hogy folyik-e Magyarország ellen uniós túlzottdeficit-eljárás, azonban a gazdaságpolitika nemcsak erről szól. Új ipari forradalom zajlik körülöttünk, és a belépő új technológiák által kínált lehetőségeket ki kell használni - mondta az elnök.

Az MKIK elnöke szerint a foglalkoztatási szabályoknak a gazdaság igényei szerinti átalakítása is az elmúlt három év fontos strukturális reformjai között volt, de Magyarország továbbment a reformokban mint például az egykori Schröder-kormány Németországban, vagy a Dzurinda-kormány Szlovákiában. A további strukturális átalakulások között a kormány átalakította az oktatást, közigazgatást, igazságszolgáltatást, versenyszabályozást, energiapolitikát; ezek a reformok egészséges alapokra helyezték a gazdaságot. Parragh László szerint be kell fejezni az átalakításokat, ahol kell, ott finomhangolásra van szükség, és még hatékonyabban kell felhasználni az európai uniós forrásokat.

Jeneiné Rubovszky Csilla, a fórumnak helyet adó V. kerület alpolgármestere az MTI-nek elmondta: a tavalyi után idén már másodszor rendezték meg a fórumot és az állásbörzét azzal a céllal, hogy minél több állás közül válogathassanak az érdeklődők. Idén közel 1000 álláshelyet kínált, és a várhatóan a látogatók száma is ezer körül lesz. Az alpolgármester felhívta a figyelmet arra, hogy az 5. kerületben 2008-hoz képest megduplázódott a regisztrált álláskeresők száma, és megjelent a diplomás munkanélküliség.

Kiemelte, hogy a kormány az utóbbi években számos lépést tett a foglalkoztatási helyzet javítására: elindult a Munkahelyvédelmi akcióterv, amelynek egyik célcsoportja a gyes-ről, gyed-ről visszatérő kismamák, akiket azzal is segít a kabinet, hogy 2014- január elsejétől a gyermek egy éves kora után dolgozhatnak az édesanyák a gyed mellett. Hozzáfűzte, hogy a bölcsődei férőhelyek száma is emelkedett a mostani kormányzati ciklusban: a 2012-es 10 százalék körüli értékről - vagyis 100 bölcsődéskorúra 10 férőhely jutott - 2013-ra 13 százalékra emelkedett, ami a rendszerváltás óta a legmagasabb érték. A bölcsődei férőhelyek számának emelése számos - mintegy 6000 - női munkahely létrejöttét jelentette - hangsúlyozta.

A kormány előrelépett a részfoglalkoztatás területén is: 2010-ben a magyar női foglalkoztatottak mindössze 7,6 százaléka dolgozott részmunkaidőben, ami jelentősen elmaradt a 31,4 százalékos európai uniós átlagtól. Jelenleg már a női munkavállalók 9,3 százalékát foglalkoztatják részmunkaidőben - hangsúlyozta Jeneiné Rubovszky Csilla, hozzáfűzve, hogy a bővülés a közszférában ment végbe.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!