2p

A szavatoló tőke emelésére 30 napon belül pénzügyi tervet kell kidolgoznia a Wabard Biztosító Zrt.-nek - a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) erről szóló határozata a felügyelet honlapján olvasható.

A PSZÁF főigazgatója a biztosító 2008. IV. negyedéves adatszolgáltatására, és az ahhoz kapcsolódóan benyújtott dokumentumokra alapozva a Felügyeleti Tanács felhatalmazása alapján hozta meg a határozatát.

Binder István, a PSZÁF szóvivője az MTI-nek elmondta: a felügyelet törvény szerinti kötelessége a pénzügyi terv készítésének elrendelése. Ezt a hiány nagyságára tekintet nélkül kell végrehajtania, akkor is, ha annak mértéke csekély és átmeneti.

A Wabard Biztosító Zrt. 2008. szeptember 9-én kapta meg az alapítási engedélyt, és 2008. október 27-én a működési engedélyt, így lehetővé vált, hogy a társaság megkezdhesse tevékenységét a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piacon.

A múlt év végi átjelentkezések során a biztosító várakozásokon felül jól szerepelt, nem utolsósorban az adott kedvezmények miatt. A cég tulajdonosi hátterét Wáberer György vagyonkezelő cége, a VKH Kft., valamint az Arden Holding Zrt. alkotja.

A biztosító honlapján szerdán a következő volt olvasható: "... a 920 millió forintos alaptőkén belül 800 millió forintnyi szavatoló tőkével rendelkezik. A stabil működést az előírt öt százalékos ráta helyett a 12-13 százalékos tartalékosi ráta is biztosítja." A Wabard Biztosító vezérigazgatója Nagy Imre, az igazgatóság elnöke pedig Békesi László.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!