2p

A magyarországi cégek az idén képzési költségeik mintegy 9 százalékát fordítják informatikai ismeretek bővítésre, ami 2 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál.

A magyarországi cégek az idén képzési költségeik mintegy 9 százalékát fordítják informatikai ismeretek bővítésre, ami 2 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál.

A GKI Gazdaságkutató Rt., a Webigen Rt. és a SUN Microsystems Magyarország együttműködésével készült, kedden Budapesten sajtótájékoztatón bemutatott kutatásából kiderült, hogy a szeptember 11-i események után a vállalatok életében központi kérdéssé lépett elő az informatikai biztonság.

Az elemzés szerint a legalapvetőbb és legelterjedtebb biztonsági eljárás, a vírusellenőrzés a cégek 70 százalékánál rendszeres, míg biztonsági másolatok készítésével már csak a vállalkozások 52 százaléka védi informatikai rendszerét és adatait. A cégek 16 százaléka tűzfal-programot is működtet az internetes behatolások elleni védelem érdekében, míg a titkosítást csupán a cégek 10 százalékánál alkalmazzák rendszeresen.

A kutatás szerint az internethez kapcsolódóan a vállalkozások 8 százaléka rendelkezik írott biztonsági szabályokkal, míg a cégek negyede a közeljövőben tervezi biztonsági szabályok lefektetését.

Az internettel összefüggő gazdasági kilátásokról az elemzés kimutatta: az előző felméréshez viszonyítva az idegenforgalomhoz kapcsolódó vállalkozások optimistábbak, míg a pénzügyi szolgáltatók kissé kedvezőtlenebbül, de még mindig az átlagosnál pozitívabban ítélik meg kilátásaikat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!