3p

A Facebook részvények szárnyalásával a vállalat alapítójának vagyona is napról-napra növekszik. Immár a világ tíz legvagyonosabbjainak egyike Mark Zuckerberg.

Idén a Facebook-papírok árfolyama 25 százalékkal ugrott meg, ráadásul az utolsó két hétben 10 százalékkal nőtt a részvény kurzusa, megközelítve a 100 dolláros szintet. Ha a 2012-es 38 dolláron kibocsátott papírok árfolyamához viszonyítjuk ezt a változást, akkor 160 százalékos növekedésről beszélhetünk, ám 2012 őszén 20 dollár alatt is járt a részvény, így akik akkor vásároltak azok megötszörözték a befektetésüket.

A vállalat piaci értéke pedig az utóbbi napokban 275 milliárd dollárra nőtt, ami a legnagyobb tulajdonos, az alapító-vezető Mark Zuckerberg vagyonában is tükröződik. A Facebook első embere a részvények bő 15 százalékával rendelkezik, amelynek piaci értéke 43 milliárd dollárt tesz ki. Ez az elképesztően nagy összeg pedig azt jelenti, hogy a milliárdosok – virtuális – listáján Zuckerberg a kilencedik helyre lépett előre. Ráadásul az előtte álló két mágnás, az amazon.com alapító Jeff Bezos és az Oracle atyja Larry Ellison egyaránt 44-44 milliárdos vagyon felett diszponál, írja a CNN.

A Facebook részvények árfolyamváltozása (forrás: fn.com)

Érdekesség, hogy a leggazdagabbak listáját évről-évre összeállító Forbes "real-time” rangsorában még előkelőbb, hetedik helyen áll. A fent említett két üzletemberen kívül csupán a Microsoft alapító Bill Gates, a Zara üzletlánc kapcsán ismert Amancio Ortega, a mexikói milliárdos Carlos Slim Helu és a legismertebb tőzsdeguru, Warren Buffet előzi meg.

Az elemzők szerint, ha a Facebook a napokban várható negyedéves tőzsdei jelentésében a várakozásokat meghaladó eredményről tesz szert, akkor könnyen további két helyet léphet előre a listán, hiszen Ellison és Bezos "látótávolságon belül van”.

Zuckerberg egyébként a mostani árfolyam emelkedésnek köszönhetően előzte meg a vagyonát alapítványokba elhelyező svéd mágnást, az IKEA alapítóját Ingvar Kampradot, a L’Oreal birodalom úrnőjét, Liliane Bettencourt-ot és a világ legnagyobb kiskereskedelmi láncának a Wal-Martnak a tulajdonosait, a Walton család egyes tagjait.

Természetesen nem Zuckerberg az egyetlen részvényes, akinek nőttek a milliárdjai. Az alapítók közül, Dustin Moskovitz részvényeinek értéke 10 milliárdra nőttek, míg Eduardo Saverin a Facebook-papírjaiért 6 milliárdot kaszálhatna, ha mindet eladná. Nem volt ugyan alapító, de a cég első lépéseinél fontos szerepet töltött be a Napster kitalálója, a Facebook első elnöke Sean Parker, aki szintén számottevő részvénycsomaggal bír, amiért 3,1 milliárd dollárt kaphatna. Érdekesség, hogy a vállalat jelenlegi operatív vezetője a fent említett fiatalembereknél jóval kisebb részvénycsomaggal rendelkezik. Ám Sheryl Sandberg élete hátralévő részében aligha fog nélkülözni, hiszen a portfóliójának piaci értéke 1,2 milliárd dollár.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!