2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Árvai Péter, a Prezi társalapítója és vezérigazgatója nyerte el az "Év internetes vállalkozója" díjat, amelyet még soha nem kapott meg magyar cég vagy vállalkozó - közölte a cég szerdán az MTI-vel.

Az Európai Bizottság a Hub Instituttal közösen, a világ legnagyobb internetes konferenciáján, a dublini WebSummiton jelentette be a döntést szerdán.

Az Europioneers díjért 27 országból összesen 1200 vállalkozás indult. Az első körös jelölés után egy 8 tagú zsűri választotta ki azt a 12 céget és vállalkozót, amely bejutott a döntőbe. A végső győztesről internetes szavazás döntött. Magyar cég vagy vállalkozó még soha sem kapta meg a díjat és az idei döntőben is  a Prezi volt az egyetlen magyar cég - olvasható a közleményben.

"Nagyon örülök ennek az díjnak, amiért nemcsak én, hanem a két alapítótársam, Halácsy Péter és Somlai-Fischer Ádám, illetve a Prezi-dolgozók közösen dolgoztak meg. A díjak azért is fontosak, mert ezzel egyrészt Magyarország jó hírét visszük a világban, másrészt pedig ezen keresztül sokakhoz eljut az üzenetünk, hogy fontos elkezdeni vállalkozni, fontos hinni magunkban" - mondta a közlemény szerint Árvai Péter.

Az Európai Bizottság a Deloitte tanácsadó céggel és a Hub Instituttal közösen alapította az Europioneers díjat, hogy ezzel ismerjék el és díjazzák az Európából indult és Európában működő innovatív cégeket. A versenyen olyan cégek indulhattak, amelyek valamilyen új digitális megoldással vagy szolgáltatással innovatív dolgot hoztak létre.

A Prezi idén júniusban a 'Best Founders/Co-founders', azaz a legjobb (társ)alapító kategóriában nyerte meg a Európa legrangosabb startup díját, a The Europas Awardsot. Akkor a zsűri azzal indokolta döntését, hogy a magyar cég sikere egész Európában példaértékű.

A Prezit 2009-ben alapította Árvai Péter, Halácsy Péter és Somlai-Fischer Ádám. Az általuk kidolgozott prezentációs szoftver különlegessége, hogy a hagyományos, slide-okon alapuló előadásforma helyett térben meséli el a történeteket. 2009-ben megnyitották a cég második irodáját San Franciscóban. Ma több mint 45 millió ember használja a Prezit, a világ 190 országában. A Prezi a magyar mellett angolul, németül, franciául, spanyolul, portugálul, japánul és koreaiul is elérhető.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!