2p

A Burger King csütörtökön közölte, hogy 400 millió dollárt vár papírjainak tőzsdei bevezetésétől. Ha sikerül, a tranzakció a legnagyobb éttermi tőzsdérelépés lesz az Egyesült Államokban.

A Burger King a lépéssel megelőzi a Dominos Pizza 2004. júliusi bevezetését, mely 330 milliót kaszírozott. A cég közlése szerint a bevételekből a tartozásokaf fogják kiegyenlíteni, írja a Financial Times.

A tőzsdérelépés jól mutatja a befektetők éhségét a gyorséttermi részvények iránt. A Wendys International részvényei tavaly 50 százalékkal emelkedtek, míg a másik rivális, a McDonalds papírjai 13 százalékkal nőttek ebben az időszakban. A McDonalds egyik korábbi leányának - melyet már leválasztottak az anyacégről - piaci értéke a duplájára nőtt.

A Burger King azért is választotta ezt az utat, mert az ipari verseny folyamatosan hevesebb lesz, a tudatos fogyasztói egészségközpontúság arra ösztönzi a hamburgerláncokat, hogy kínálatukat bővítsék jóval túl a klasszikus sültkrumpli, idítő, hamburger menükön.

A társaság részvényesei Greg Brennemant bízták meg, hogy élessze újra a céget, mely világszerte 11104 éttermet birtokol. A Burger Kinget négy évvel ezelőtt vásárolta meg a Texas Pacific Group, a Bain Capital és a Goldman Sachs a brit Diageo szeszipari vállalattól.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
A tőzsdét készül meghódítani a Burger King
Nem volt király a Burger King marhás reklámja

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!