2p

Rendkívüli vagyonfelügyelő mellett dolgozik szerdától a Gyulai Húskombinát - tájékoztatta Ruck János, a cég vezérigazgatója az MTI-t kedden, egyben jelezte, hogy szerdán rendkívüli közgyűlést tartanak.

A rendkívüli közgyűlés fő témája a húsüzem pénzügyi problémáinak kezelése - közölte Ruck János. Elmondta: a Cégközlönyből értesültek arról, hogy a Gyulai Törvényszék döntése értelmében szerdától rendkívüli vagyonfelügyelet mellett működik tovább a társaság. A vagyonfelügyeletet a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. látja el, a társaság a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetek csőd- és felszámolási eljárásában közreműködő állami cég.

A Gyulai Törvényszék tájékoztatása szerint a Gyulai Húskombinát ellen egy budapesti cég nyújtott be felszámolási kérelmet. A húsüzemet mint stratégiai vállalatot a bírósági döntés közzétételétől rendkívüli moratórium illeti meg, és a bíróság rendkívüli vagyonfelügyelőt rendel számára. A rendkívüli moratórium nem jelenti azt, hogy a felszámolás azonnal elkezdődik, a bíróság az eljárás jelenlegi szakaszában azt vizsgálja, az adós Gyulai Húskombinát valóban fizetésképtelen-e, ahogy azt a hitelező budapesti cég állítja.

A Gyulai Húskombinátot a kormány augusztus végén nyilvánította stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté. A dél-alföldi társaság Magyarország egyik legrégebbi alapítású és legjelentősebb húsipari vállalata. A társaságnál 420 ember dolgozik, a térségben jelentős foglalkoztatónak számít. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az átminősítés bejelentésekor hangsúlyozta: a kormány döntése kifejezi azt, hogy minden szükséges lépést megtesz a kabinet a magyar húsipar, és ezen belül a Gyulai Húskombinát megsegítésére. Az elsődleges cél ugyanis a munkahelyek megőrzése és a foglalkoztatás fenntartása.

A miniszter jelezte, a Gyulai Húskombinátban zajló folyamatokat a kormány folyamatosan nyomon követi, ami lehetővé teszi a gyors beavatkozás lehetőségét az állam számára.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!