2p

A közeljövőben lezárhatja a tárgyalásokat a Népszabadság teljes megvásárlásáról a Ringier Kiadó - mondta szerdán újságíróknak a kiadóvállalat ügyvezető igazgatója.

Mihók Attila ennél közelebbi dátumot nem árult el a Népszabadság Zrt.-nek a Szabad Sajtó Alapítvány tulajdonában lévő 27 százalékos tulajdonrészének megvételéről.

A napilap árbevételéről szólva az ügyvezető elmondta: ez 2011-ben is csökkent, ám a megelőző évnél kisebb mértékben, de míg korábban a veszteséget inkább a napi működés okozta, tavaly az elbocsátások és a főszerkesztőváltás miatti egyszeri tételekből fakadt. Az év végére azonban két hónapban is nyereséget produkált a lap - tette hozzá az ügyvezető igazgató, aki egyben a Népszabadság elnök-vezérigazgatója.

Mihók Attila közölte azt is: a jelenleg megbízott főszerkesztővel működő szerkesztőség élére a felvásárlást követően kerülhet végleges vezető.

A szerkesztőség várhatóan júniusban, legkésőbb júliusban költözhet a Bécsi úti irodából a Ringier VIII. kerületi székházába.

Az igazgató lehetségesnek tartotta, hogy az elmúlt években többszöri elbocsátáson átesett szerkesztőségben a bevételek függvényében további létszámcsökkentést hajtsanak végre a jövőben, közölte ugyanakkor, hogy a lapnál dolgozók létszáma és a költségek már összehasonlítható mértékűek a kiadó többi napilapjával.

A jövőben egy irodaházban dolgozó szerkesztőségek közötti együttműködésről szólva azt mondta: az online területen már jelenleg is létezik ilyen jellegű közös munka az portfólióba tartozó lapok között, a jövőben azonban főleg a tematikus mellékleteknél, a női magazinoknál lát erre lehetőséget.

A Népszabadság Rt. 1990-ben alakult meg a Bertelsmann-csoport részvételével, miután a rendszerváltozást követően, 1990 márciusában az állampárt jogutódja lemondott a Népszabadság tulajdonjogáról, és az új lapgazda az MSZP által létrehozott Szabad Sajtó Alapítvány lett.

A svájci Ringier Kiadó 2001 novemberében szerzett 49,9 százalékos részesedést a Népszabadságban, megvásárolva a Bertelsmann tulajdonrészét, majd 2005. április 27-én megszerezte a többségi tulajdonrészt. Jelenleg a részvények több mint 70 százalékát birtokolja.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!