2p

A Fidesz-KDNP pénteki frakcióülésén döntés születhet arról, hogy áprilisban a lakossági gáz árának mérséklésével folytatódik a rezsicsökkentés - nyilatkozta Rogán Antal a Magyar Nemzetnek.

A Fidesz frakcióvezetője a lap pénteki számában közölt interjúban azt mondta, a villamos energia és a távhő díjának további csökkentésére az év későbbi szakaszaiban és különböző mértékben kerülhet majd sor. Az önkormányzati tulajdonú cégek a távhő árának mérséklése kapcsán az idén is számíthatnak kompenzációra, ugyanakkor a gazdaságos működés feltételeit vizsgálni fogja az energiahivatal és a támogatást nyújtó állami szervezetek.

A parlament gazdasági bizottságának elnöke szerint - amennyiben a jelenlegi kormánypártok bizalmat kapnak a választásokon - a következő ciklus pénzügyi rezsicsökkentésének egyik fontos elemeként erősíteni kell a referenciakamathoz kötött hitelezés gyakorlatát. Ez hitelkamat-csökkentést jelent, és főleg a lakossági szektorban fontos - tette hozzá.

Rogán Antal szerint ahhoz, hogy valódi verseny alakuljon ki a bankszektor szereplői között, az is kell, hogy legyenek új szereplők a piacon. Úgy vélekedett, minden bizonnyal lesznek olyan akvizíciók, amelyek a magyar bankok pozícióit erősítik. "Örülnék például annak, ha a Takarékbank erős szereplőként feltűnne a bankpiacon" - jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy valamilyen szintű állami szerepvállalás is szóba jöhet-e a szektor erősítésénél, kifejtette: nem állami szerepvállalásra, hanem elsősorban állami szabályozásra van szükség. Ebbe illeszkedik szerinte az új takaréktörvény, a Takarékbank megerősítése, de szükség van például bankszanálási törvényre is.

A frakcióvezető beszélt arról is, hogy ha márciusig megszületik a Kúria jogegységi döntése a devizahitelesek ügyében, a Fidesz-KDNP rendkívüli parlamenti ülés összehívását fogja kezdeményezni. Ha márciusig nem születik döntés, kicsi a valószínűsége annak, hogy ez a téma tavasszal az Országgyűlés elé kerül. Rogán Antal mindenkinek azt tanácsolja, hogy éljen a kiszélesített árfolyamgát lehetőségével, hiszen az csaknem harmadával csökkenti a pillanatnyi terheket.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!