2p

A Tigáz ügyfeleinek nem kell aggódniuk, és nincs tennivalójuk, a törvény alapján létrejön a szerződés a fogyasztó és a majdani új gázszolgáltató között - mondta Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szóvivője az M1 aktuális csatornán szerdán, annak kapcsán, hogy a Tigáz Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt. kivonul az egyetemes gázszolgáltatásból.

Hozzátte: a fogyasztóknak arra kell figyelniük, hogy segítsék az átadás-átvétel folyamatát, ha az új szolgáltató adategyeztetést kér, illetve a mérőórák leolvasánál. A szóvivő felidézte, hogy korábban a GDF Suez és az E.on is bejelentette kivonulását a lakossági gázpiacról, és a gázszolgáltatásról szóló törvény előírása alapján a MEKH már kijelölte a Főgáz Zrt.-t szolgáltatóként.

A szóvivő kitért arra, hogy a hivatal szigorúan szabályozza az átadás-átvételi folyamatot. Emlékeztetett, hogy a GDF Suez és az E.on helyére lépő Főgáz kijelölésekor kötelezték a társaságot, hogy 30 napon belül készítsen az érintett fogyasztók tájékoztatásáról tervet, amelynek tartalmát a MEKH meghatározta, az átadás-átvételről pedig hetente kérnek írásos tájékoztatást.

Elmondta azt is, hogy a cégek a lakossági szolgáltatói engedély visszaadását azzal indokolták, hogy nem éri meg nekik a lakossági ellátás. A rezsicsökkentésre hivatkoznak, arra, hogy nem ugyanolyanok az üzleti feltételek, mint amikor piacra léptek. Mindez azonban nem érinti a rezsicsökkentést, azt törvény szabályozza, az árak maradnak - hangsúlyozta Scherer Zsolt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!