3p

Minden eddiginél több, tízezer feletti számban szűntek meg idén a második negyedévben cégek. Az első félév is negatív rekordot döntött, de jó jel, hogy a megszűnések mögött egyre kisebb számban jelenik meg okként a felszámolás, vagyis egyre kevesebb cég megy úgy tönkre, hogy kifizetetlen számlákat hagy maga után. A gazdasági növekedés pozitív hatásait még nem érezni a cégstatisztikán.

Hiába indult növekedésnek a gazdaság, a cégstatisztikára még rányomja bélyegét a válság – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató féléves jelentéséből. A második negyedévben 10297 cég szűnt meg Magyarországon, ilyen sok vállalkozást soha korábban nem törölt a cégbíróság. Az érték 12 százalékkal haladja meg az előző negyedévi szintet, és több mint 13 százalékkal az előző év azonos időszakának eredményét. Az első félév egészéről ugyancsak elmondható, hogy rekordmagas megszűnési rátát hozott, az első hat hónapban regisztrált 19615 törlés ugyanis 10 százalékkal haladja meg a 2013-as második félévi adatot.

"A rossz hírek ellenére látunk némi reményt, hogy középtávon egyre több vállalkozás áll stabil fejlődési pályára – mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezetője. A cégvezető szerint jó jel, hogy a felszámolási eljárást követően megszűnő cégek száma már csökkenni látszik, vagyis egyre kevesebb cég hagy maga után kifizetetlen adósságokat. – A felszámolási eljárás útján megszűnt vállalkozások számának csökkenése mindenképp jó jel a költségvetési intézmények és a versenypiaci szféra számára is. Igaz, hogy a csökkenés lassú, de a kevesebb adótartozás és kifizetetlen számla hosszú távon a gazdaság stabilizálódását szolgálja” – mondja Tóth Tamás. A második negyedévben a törlések felét rendelte el felszámolási eljárás eredményeként a cégbíróság, tavaly a második negyedévben viszont még 66 százalék volt ez az arány.

Az Opten ügyvezetője kifejezetten pozitívumként értékeli, hogy ez előző negyedévi megugrás után ismét visszaesett a cégalapítások száma Magyarországon. „Az elmúlt évek jogszabályváltozásainak hatására a hazai cégstruktúra irreális növekedése megállt, az igazi áttörés azonban még várat magára. Továbbra is nagy a cégfluktuáció, aránytalanul sok a mikrovállalkozás, és az elaprózott tőkeszerkezet sem segíti a gazdaság versenyképességét” – mondja az igazgató. Szerinte sokat elárul a hazai üzleti etikáról, hogy az első negyedévben, az új polgári törvénykönyv hatályba lépése előtt csaknem kétszer annyi cég alakult, mint a második negyedévben. Ez az arány is azt mutatja, hogy a jogszabályváltozások legalább olyan hatással vannak a hazai cégvilágra, mint a gazdasági folyamatok.

Az Opten cégfluktuációs indexe (Opten – CFI) az adott időszakban alakult és megszűnt vállalatok számát viszonyítja az időszak elején rendben működő cégek számához. 2014 második negyedévében a CFI az alapítások drasztikus visszaesésének köszönhetően mérséklődött, de még mindig magas, majdnem 13 százalékos értéket ért el. A júniusi értékeket területi bontásban vizsgálva azt találjuk, hogy a legstabilabb megyék Vas, Veszprém és Békés voltak, míg a legnagyobb fluktuációt Baranya, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád produkálta. 

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!