2p

A korábbi évek gyengélkedése után ismét növekedési pályára állt Hugh Heffner birodalma, a Playboy. A meglehetősen jónak ígérkező eredmények az elemzők szerint csak a kezdetet jelentik, a következő években tovább erősödhetnek a legendás erotikus lap részvényei.

A Playboy jó eredményei annak fényében számítanak pozitív meglepetésnek, hogy a média- és különösen a kiadói szektorban a legtöbb vállalat komoly nehézségekkel küzd az utóbbi időkben. Ezzel szemben a Playboy részvényeinek árfolyama 13 százalékkal emelkedett tavaly és a vállalat hosszú távú stratégiai lépései miatt a szakértők még ennél is fényesebb jövőt jósolnak a vállalat számára.

A Playboy ugyanis a korábbi évek visszaesését 2005-ben azzal állította meg, hogy egyrészt több figyelmet fordított az on-demand szolgáltatásokra, másrészt pedig sokkal hatékonyabban használta ki a brandnévben rejlő lehetőségeket.

A társaság egyik legfontosabb lépése az volt, amikor októberben az Egyesült Államok legnagyobb kábelcégével, a Comcasttal kötött on-demand videókkal kapcsolatos megállapodást, amelynek értelmében a Playboy filmjei elérhetőek lettek a Comcast hálózátán.

Ami pedig a márkanév eladását illeti, a cég megállapodott a Palms Casinóval, miszerint nyáron Las Vegasban megnyílik az első Playboy Club és Casino. Elemzők ez utóbbi üzletet úttörőnek tekintik a Playboy szempontjából, hiszen várhatóan további hasonló megállapodások születnek majd, mivel a márkanév ilyen irányú felhasználása rendkívül hatékony.

Érdekesség egyébként, hogy a Playboy - stílszerűen - február 14-én, Valentin-napon hozza nyilvánosságra negyedik negyedévi jelentését.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:

A Playboy után a Penthouse is erősít a médiában
Digitális magazinnal rukkol elő a Playboy
Playboy-lányok csábítják a PlayStation-rajongókat
Kínában terjeszkedne a Playboy
Étteremben erősít a pornókirály

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!