3p

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. a bank, illetve a vagyonkezelt intézmények átvilágítása után számos esetben polgári jogi, illetve büntetőjogi eljárást kezdeményezett, mert különféle bűncselekmények gyanúja merült fel, amelyeknek skálája a csalástól és a sikkasztástól a hűtlen kezelésig terjed - jelentette be a bank elnök-vezérigazgatója kedden.

Baranyay László kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: az MFB tavaly több mint 40 társaságban szerzett tulajdonosi jogosultságokat. Az átvilágítások célja a társaságok jogi, gazdasági, szakmai, informatikai helyzetének áttekintése, a jogszerűtlenségek felszámolása, illetve az intézmények hatékony működtetéséhez szükséges intézkedések megtétele volt.

Az átvilágítást a bank, illetve a társaságok által megbízott szakértők végezték. A jelentéseket az MFB által kinevezett felügyelő bizottságok megtárgyalták, intézkedési terveket dolgoztak ki, súlyos esetekben büntetőjogászt vontak be az ügybe.

Összesen hét cégnél, 21 ügyben született feljelentés, további öt cégnél, 12 ügyben pedig jelenleg is tart még a vizsgálat. Vannak nyomozati, illetve ügyészségi szakban, valamint már bíróság előtt lévő ügyek is. Baranyay szerint nem biztos, hogy ez lesz a végső szám. Az MFB ezenkívül néhány hitelügyletnél kormányzati vizsgálatot javasolt. Hogy a perérték összesen mennyi lesz, még nem tudni, az ügyletek között 20 milliós csalás és 600 millió forintos hűtlen kezelés is megtalálható.

Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy alaptalanul senkit ne hozzanak hírbe, annak azonban, aki bűnt követ el, a felelősséget vállalnia kell. Az átvilágítások során egyebek mellett megállapították, hogy a kiszervezések (outsourcing) nem ritkán túlzott összegű "szakértői díjakat", "tanulmányokat" takarnak, amelyek szükségessége, gazdaságossága, a kifizetett összeg értékarányossága megkérdőjelezhető.

Ugyanez volt tapasztalható az immateriális javak beszerzése terén: az átvilágított 49 cég 2008-2009-ben 31,4 milliárd forintot költött informatikára, a szerződések legtöbbje előnytelen volt a vizsgálat szerint. Az erdőgazdaságoknál a reprezentációs, illetve térítésmentes vadászatok elszámolásában találtak problémákat, valamint illegális fakitermeléseket tártak fel.

Az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy az Egerszalóki hotel 10 milliárd forintos nagyságrendű beruházása, amelynek esetében az MFB kockázatvállalása mintegy 7,3 milliárd forint, a vizsgálat szerint nem állja ki a törvényesség követelményét a kivitelezés minősége és a számlák tekintetében.

A győri stadionrekonstrukció és bővítés (16,9 milliárd forintos MFB kitettség) elkészült, de felmerültek problémák, így például a kivitelező és a beruházó nagyjából ugyanazon cégcsoport volt. Az adonyi Magtárház projekt - ehhez az MFB 11,1 milliárd forint hitelt nyújtott - célja az volt, hogy intervenciós tárolásra alkalmas magtárházat hozzanak létre, de az épület még mindig kihasználatlanul áll.

A Rácz fürdő rekonstrukciójához és az új hotelhez nyújtott hitel (6,1 milliárd forint) megtérülésével kapcsolatban komoly aggályok vannak, ugyanis még egyik sem üzemel, s a kivitelezési költségek valamint a várható bevételek között óriási a különbség - mondta Baranyay László.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!