2p

Az idén az elmúlt évekhez képest kisebb mértékű fejlődésre számítanak a vezetékes szélessávú internet hazai piacának a szereplői, bár a legnagyobbak valamennyien az előfizetői szám piaci átlag feletti bővülését várják. Az utóbbi években megfigyelhető viszonylag gyors árcsökkenés is megtorpan az idén, számol be a Világgazdaság.

Az előfizetési díjak elérték azt a szintet, amelyen már mindenki számára elérhetővé válik a gyors internetkapcsolat – mondta Megyeri Tibor, a Magyar Telekom Nyrt. igazgatóhelyettese. Jelentősebb árcsökkenést ezért az idén nem vár a legnagyobb hazai távközlési szolgáltató munkatársa. Szerinte már nem a havi díj gátolja a széles sávra előfizetők számának a növekedését.

Hasonló véleményen van Szűcs László, a UPC Magyarország Kft. média- és sajtókapcsolati igazgatója, aki szerint a szolgáltatók más formában kínálnak majd kedvezményeket, valamint egyre nagyobb figyelmet fordítanak a jelenlegi ügyfelek elégedettségének növelésére.

Nem várnak drasztikus áresést a következő években a GTS-Datanetnél sem. Persze ha a nagykereskedelmi árak csökkennek, az a kiskereskedelemben is érezteti a hatását. Ez azonban a társaság várakozásai szerint jóval kisebb mértékű lehet, mint az elmúlt években, maximum évi 5-10 százalékos árcsökkentést jelenthet – közölte Szathmári Géza ügyvezető igazgató.

A hangsúly az ügyfélszerzésről áthelyeződik az előfizetők megtartására, nagyobb szerep jut a lojalitás erősítésének – állítja Zsembery György, a Hungarian Telephone and Cable Corporation marketingvezérigazgató-helyettese. Megítélése szerint várható ugyan árcsökkenés és kedvező díjú ajánlatok megjelenése a hang és internet kombinált szolgáltatásokban, de ennél sokkal fontosabb lesz az egyénre szabott megoldások megjelenése és az összekapcsolt szolgáltatások igénybevétele, írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!