2p

Bár a BKV jelenleg is teszteli a Siemens által múlt héten készre jelentetett Combino-villamosokat, azok - a korábbi ígéretek ellenére - mégsem ezen a héten, hanem csak szeptember elején állnak üzemszerűen forgalomba a Nagykörúton.

Aba Botond, a közlekedési vállalat vezérigazgatója az MTV Este című augusztus 17-i műsorában még úgy nyilatkozott, hogy - ha minden a tervek szerint alakul - a Combinók az augusztus huszonegyedikével kezdődő héten közlekedhetnek ismét. Időközben azonban kiderült: a villamosok csupán szeptember első napjaiban térnek vissza a Nagykörútra.

A Combinókat legutoljára augusztus elsején kellett kivonni a forgalomból, akkor ajtóműködési problémák miatt. A szerelvények javításával a gyártó cég, a Siemens augusztus 17-én végzett, egyúttal az 1-es villamos vonalán tesztelte azokat, forgalomba állásuk időpontjáról azonban csak a közlekedési vállalat dönthet.

Mint azt Aba Botond az MTI-nek elmondta, a Combinókat szerdától péntekig éjszakánként, utasok nélkül, próbajáratokon tesztelik, szombaton és vasárnap pedig már nap közben, utasokkal is közlekedhetnek. Az üzemszerű forgalomba állásukra azonban szeptember első napjaiig várni kell.

Mint ismert, júliusban más problémák, a felsővezeték-tartó oszlopok kidőlése miatt szünetelt ideiglenesen a forgalom a 4-es, 6-os vonal Jászai Mari tér és Moszkva tér közötti szakaszán. A nagykörúti felsővezeték-építés körüli anomáliák az első becslések szerint 50-100 millió forint többletköltséget okoztak a BKV-nak, nyilatkozta a vezérigazgató a minap az Inforádiónak.

Aba Botond hozzátette: a kártérítés ügyében tárgyalás indul a kivitelező Siemens-szel, de elképzelhető, hogy a közlekedési vállalat perre viszi az ügyet. A német cégtől csak akkor veszik át a nagykörúti beruházást, ha az írásban ad garanciát a további megfelelő működésre.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!