2p

A NABI első, hazai piacra gyártott autóbusza szeptember 30-án gurul ki a kaposvári gyárból; a 49 millió forint értékű jármű a somogyi megyeszékhely önkormányzatának megrendelésére készül el.

A hírt szerdán Szita Károly (Fidesz), Kaposvár polgármestere és Pais Nimród, a NABI kaposvári gyárának igazgatója jelentette be a városházán tartott sajtótájékoztatón. A polgármester hangsúlyozta: régóta szerették volna elérni, hogy a vállalat hazai piacra is gyártson buszt, egyrészt azért, hogy a kaposvári gyár minél több embert foglalkoztasson, másrészt, hogy a város hazai terméket vásárolhasson a tömegközlekedés fejlesztéséhez.

Pais Nimród reményét fejezte ki, hogy Kaposvár példáján felbuzdulva további magyar városok is megrendelőik lesznek. Ha így lesz, akkor a jelenlegi 226 munkavállaló mellett még többeket tudnak majd foglalkoztatni a kaposvári gyárban.

Az igazgató egyúttal annak a reményének is hangot adott, hogy a kormányváltás után a kínai buszokkal szemben nagyobb szerephez jut majd a hazai gyártású, amelyhez az alváz kivételével minden mást magyar beszállítóktól vásárolnak.

Ismertetése szerint a NABI autóbusza környezetvédelmi és kényelmi szempontból egyaránt világszínvonalú, a prototípus a legkorszerűbb műszaki tartalommal rendelkezik majd. A légkondicionált, környezetbarát járművet babakocsis kismamák és nehezen közlekedő idősek is könnyen használhatják. Kaposváron egyelőre a fényezés és kiszerelés történik, ám a jövőben a teljes busz gyártása a somogyi megyeszékhelyre kerülhet, ami új munkahelyek létesítését is jelenti.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!