2p

A fogyasztói árak szeptemberben 0,5 százalékkal nőttek augusztushoz képest, és 8 százalékkal haladták meg a 2000 szeptemberi szintet.

A fogyasztói árak szeptemberben 0,5 százalékkal nőttek augusztushoz képest, és 8 százalékkal haladták meg a 2000 szeptemberi szintet, az első kilenc hónapban az árak átlagosan 9,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön.

Az elemzők szeptemberre 8,1 százalék körüli inflációt vártak.
A maginfláció augusztushoz viszonyítva 0,5 százalék, az egy évvel korábbihoz képest pedig 8,7 százalék.

A fogyasztói árak augusztusban 0,2 százalékkal csökkentek júliushoz képest, és 8,7 százalékkal haladták meg a 2000 augusztusi szintet, az első nyolc hónapban átlagosan 10,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A KSH által számított maginfláció havi üteme 0,6 százalék, az egy évre visszatekintő 9,6 százalék volt augusztusban.

Tavaly szeptemberben az árak 1,2 százalékkal nőttek augusztushoz képest és 10,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. A maginfláció 2000 szeptemberében az előző hónaphoz mérten 1,2 százalék, tavaly szeptemberhez viszonyítva pedig 8,4 százalék volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!