4p

A világ autóipara egy teljesen új korszak előtt áll, és ez különös kihívások elé állítja azokat az országokat, mint amilyen Magyarország is, ahol az autóipar rendkívül fontos szerepet játszik a gazdaság teljesítménye szempontjából - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon az MTI-vel, miután csütörtökön San Franciscóban tárgyalt informatikai és távközlési vállalatok, illetve a Tesla gyár vezetőivel.

Szijjártó Péter szerint az Egyesült Államok nyugati partvidéke mind nemzetgazdasági, mind nemzetstratégiai szempontból különös lehetőségeket kínál Magyarország számára, ezért látogatta meg a nyugati partvidéken, San Franciscóban és a környékén a legjelentősebb IT-vállalatokat, és a Tesla gyárat.

A tárcavezető meglátogatta a magyar nemzeti közösségek képviselőit is, felkereste a magyar katolikus missziót, ahol magyar bencés szerzetesek tartják fenn a nyugati part legjobb középiskoláját, találkozott továbbá a magyar református közösség tagjaival.

Szijjártó Péter húsznál több Szilicium-völgyi informatikai vállalat vezetőivel találkozott, a Tesla gyárában pedig tárgyalt az üzletfejlesztési igazgatóval és a jogi kérdések igazgatójával. A tárcavezető hangsúlyozta, az új korszakban az elektromobilitás és az önmagukat vezető járművek jelentik a fókuszát az autóiparnak, és ez különös kihívások elé állítja Magyarországot is, mivel ipari kibocsátásának 29,5 százaléka az autóiparból származik. Ezért a gazdaság jövőbeni sikere szempontjából alapvetően meghatározó, hogy ebben az új autóipari világkorszakban Magyarország sikeres tud-e lenni - tette hozzá.
 
(Fotó: Bánkuti András) 
 
"Ez pedig azon múlik, hogy milyen együttműködést tudunk kialakítani azon autóipari vállalatokkal, amelyek az új korszak meghatározó szereplő lesznek" - mondta a miniszter. Minden vitán felül áll szerinte, hogy a Tesla lesz az egyik meghatározó szereplője ennek a korszaknak mind az önmagukat vezető autók, mind az elektromobilitás tekintetében. A Tesla autói iránti igény világszerte rendkívül gyorsan nő, ezért a gyártási kapacitásait folyamatosan bővíti, a munkatársainak létszámát is rendkívül gyorsan növeli - közölte.

"Ezért a mai tárgyalással az volt a célunk, hogy felhelyezzük Magyarországot arra a térképre, amely a Tesla-vezetők fejében van, mint az autóiparra komoly hangsúlyt helyező országok térképe" - mondta Szijjártó Péter. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország az európai autóipar egyik zászlóshajója, s a Teslánál kifejezetten pozitívan értékelték a kutatás-fejlesztéshez és a beruházásokhoz adott adókedvezményeket, az alacsony adómértékeket, és azt, hogy Magyarország volt az első ország Közép-Európában, amely elektromobilitási stratégiát fogadott el. Magyarországon van a közép-európai országok közül a legtöbb (403) elektromos autótöltő, és a kormányzati program keretében 2019-re háromezernél is többre nő a számuk. A költségvetés támogatást ad az elektromos autók vásárlásához, a zöldrendszámmal pedig több kedvezmény is jár - mondta.
 

Szijjártó Péter szerint ezeket a tényeket, Magyarország autóiparra helyezett hangsúlyát a Tesla kifejezetten pozitívan fogadta. A cég úgy döntött, hogy két szupertöltő-állomást hoz létre Magyarországon a következő esztendő végéig, egyet Győrben, egyet pedig Nagykanizsán. Ezeknek azért van komoly jelentősége, mert ilyenek jelenleg csak Európának a nyugati és északi felében működnek - húzat alá.

"Közép-Európában az elsők között lehetünk, Tesla szupertöltő-állomások jönnek létre, amelyek nyilván egy új dimenziót jelentenek majd a vállalat és Magyarország kapcsolatában. Azt mindenképpen sikerült elérnünk, hogy a Tesla vezetői látják, Magyarország az autóipart kiemelten kezeli, az ország az autóipar egyik zászlóshajója Európában" - mondta Szijjártó Péter.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!