2p

A Braun & Partners (B&P) új, CSR event szolgáltatásának felelőse Hajós András zenész, médiaszemélyiség, aki személyesen többszörhitet tett a CSR támogatása mellett. A széles körben terjedő vállalati társadalmi felelősségvállalás miatt az új szolgáltatáshoz a B&P nagy reményeket fűz, derül ki a társaság közleményéből.

Hajós András

Hajós András lesz a B&P CSR event szolgáltatási ágának felelőse. Az elmúlt években a médiából megismert szakember számára a tanácsadói szektor nem teljesen ismeretlen, hiszen a kilencvenes évek második felében a KFKI Számítástechnikai Csoport PR igazgatójaként dolgozott. Később sales manager volt az EMC Corporation és a British Telecom magyarországi leányvállalatainál. 2003-tól elsősorban televíziós műsorvezetőként és az Emil.Rulez! zenekar énekes-dalszerzőjeként vált országosan ismertté.

A most induló "CSR event" projekt vezetőjeként Hajós nagy reményeket fűz a szolgáltatáshoz, a vállalatok a társadalmi felelősségvállalási gyakorlatának terjedése okán. Mint megtudtuk a felelős esemény célja, hogy vállalatok a társadalmi felelősségvállalás gyakorlatát, a márka és a vállalt értékeit hétköznapi, közvetlen és személyes módon is megélhetővé tegyék érintettjeik, üzleti partnereik, munkavállalóik, fogyasztóik számára.

A felelős esemény előkészítése kapcsán elkerülhetetlen, hogy a vállalat, azaz a vállalat vezetői végiggondolják, milyen nyomot hagynak maguk után - közvetlen és közvetett értelemben egyaránt. Magyarországon a Figyelő Top 200 Gála lesz az első ilyen esemény.

A szolgáltatást nemzetközi gyakorlat és szakmai standard alapján a B&P CSR management dolgozta ki. A CSR event szolgáltatás keretében a B&P tanácsot ad egyebek mellett a helyszín felelős kiválasztásában, a nyomtatott anyagok elkészítésének módjában, a környezettudatosság szempontjainak érvényesítésében, a civil partnerek bevonásának lehetőségében, a catering, a díszítés, a vendégek mozgatása során felelős szempontok érvényesítésében, valamint egyéb, az esemény jellegéhez kapcsolódó felelős részelemek kidolgozásában.

További karrier híreket Egyről kettőre rovatunkban olvashatnak. 

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!