3p

Sikeresnek és eredményesnek nevezték a Tesco dolgozók pénteken kezdődött országos sztrájkját a szakszervezeti vezetők, amely szerintük példaértékű összefogással valósult meg.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) közös sajtótájékoztatóján szombat este Budapesten Bubenkó Csaba a KDFSZ elnöke elmondta: országosan óriási a támogatottsága a munkabeszüntetésnek, mintegy 120 áruházban sztrájkolnak a munkavállalók szombat éjfélig. A dolgozók száma akik támogatták a kezdeményezést ezres nagyságrendű, a munkavállalók több mint 80 százaléka támogatta a sztrájkot. Pénteken egyértelműen látszott, hogy káosz alakult ki, szombaton a média tájékoztatások után kevesebb vásárló volt az áruházakban, és a fennakadás is kisebb volt. Ezzel az eredményességgel olyan hétfői munkanap következik majd, ahol a munkáltató azzal fog szembesülni, hogy a dolgozók többsége támogatja a követeléseiket - tette hozzá.
                               
Bubenkó Csaba közölte, már egyeztettek arról is, hogy milyen lehetőségeik lesznek abban az esetben, ha a hétfői tárgyalások sem vezetnek eredményre. A dolgozók akkor is támogatják a sztrájk folytatását, hogy a sztrájk idejére nem jár jövedelem.
 
Karsai Zoltán, a KASZ sztrájkbizottságának elnöke azt mondta, hogy az eddigi tárgyalásokhoz képest hétfőtől más típusú tárgyalás kezdődik majd. Eddig a munkáltató azt gondolta, hogy a követelésekről a szakszervezetekkel kell tárgyalnia, mert azok általuk felvetett problémák. A pénteki és a szombati nap azonban bebizonyította, hogy ez a munkavállalók problémája, amit fel is vállalnak. Ők sem számítottak arra, ahogy a munkáltató sem, hogy ilyen tömegesen támogatják a sztrájkot a dolgozók - tette hozzá.
 
Nem lehet többé azt mondani, hogy a szakszervezet által felnagyított nehézségekről van szó. A sztrájk eredményességét azt is mutatja szerinte, hogy volt olyan áruház, ahol pénteken még nem sztrájkoltak, de szombaton már igen. Viszont olyan áruház nem volt, ahol a pénteki sztrájkot követően szombaton ne folytatták volna a munkabeszüntetést.
                                   
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete pénteken 16 órától 24 óráig sztrájkolt, szombatra pedig 10 órától 24 óráig hirdették meg a munkabeszüntetést. A szakszervezetek 25 százalékos béremelést követelnek és szeretnék elérni, hogy a legalacsonyabb béren foglalkoztatott munkavállalók fizetése is közelítse meg a bruttó 200 ezer forintot, a munkavállalói létszám pedig 15 százalékkal emelkedjen. Követelik továbbá az alvállalkozók által foglalkoztatott külső munkaerő létszámának 15 százalékos korlátját a teljes munkavállalói körön belül, valamint a Tesco költségvetéséből a munkaeszközökre fordítható összeg 30 százalékra emelését a jelenlegi 13 százalékról.
 
A Tescónak Magyarországon 206 üzlete van, ebből 112 hipermarket, és mintegy 20 ezer munkavállalót foglalkoztat.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!