3p

A világ három legnagyobb zenekiadójának egyike, a brit EMI pénteken hírül adta: az üzleti éve második felében az értékesítése eddig, főleg a gyenge karácsonyi forgalom miatt, elmarad a várttól, és a márciussal záruló teljes pénzügyi évben a bevétele nyolc-tíz százalékkal kisebb lesz az előző évinél, változatlan valutaárfolyamokkal számolva.

Elemzők szerint a visszaesést az idei nagy-britanniai kamatemelések, az általános fogyasztói bizalomvesztés, részint pedig világszerte az illegális letöltés és másolás versenye magyarázza. A cég vezetőváltással és 150 millió fontba kerülő, egyelőre nem részletezett mértékű elbocsátásokkal is járó átszervezéssel igyekszik előre menekülni. Az átszervezéstől évi 110 millió fontos megtakarítást várnak. Emellett erősíteni akarják a digitális tartalomeladást.

Az üzleti éve szeptemberrel zárult első felében az EMI adózás előtti eredménye 3,2 millió fontra csökkent az egy évvel korábbi 46,8 millióhoz képest. Az üzemi eredménye 62,7 millió fontra fogyatkozott 86,7 millióhoz képest. A bevétele 6,1 százalékkal - változatlan valutaárfolyamokkal számolva 4,1 százalékkal - 867,9 millió fontra apadt a korábbi 924,6 millióhoz képest.

A forgalmon belül a digitális letöltésekből származó bevétel 68,4 százalékkal 73,7 millió fontra emelkedett a részaránya 8,5 százalékra nőtt az előző teljes pénzügyi év 5,4 százalékos átlagához képest.

Nem az EMI az egyetlen

Hasonló cipőben jár a gramofont hallgató kutyussal fémjelzett "His Master's Voice", vagyis a brit HMV Group Plc zene-, videó-dvd- és könyvkereskedő vállalat is. Nagy-Britanniában és a világ más részein is meredeken visszaesett a zenepiac az utolsó negyedévben, panaszolta a befektetőknek szánt profitfigyelmeztetésében az HMV már december végén.

A 85 éves múltú cég számítása szerint a brit zenepiac a digitális letöltéssel együtt 14 százalékkal szűkült az utolsó negyedévben, és a dvd-piac is visszaesett. Az HMV Asia részleg piacain a forgalom 3,8 százalékos visszaesését észlelték az előző negyedévhez képest, az HMV Canada piacán 3,4 százalékkal csökkent a forgalom.

Az október 28-ával zárult első üzleti félévben az adózás utáni veszteség 26,1 millió font volt az egy évvel korábbi, százezer fontos eredmény helyett. Az üzemi veszteség 31,8 millió font volt az egy évvel azelőtti 2,8 milliós többlet után. A forgalom 762,2 millió fontra emelkedett 759,7 millióhoz képest, de összehasonlítható alapon 5,5 százalékkal csökkent.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!