5p

Csaknem háromezer állásajánlattal jelentek meg az idei Műegyetemi Állásbörze kiállítói, ahol elsősorban a műszaki és gazdasági képzésekben részt vevők találhatják meg a számításukat. Nem csak az itt megjelent cégek tapasztalata, hogy még mindig nagy a hiány a mérnökökből és az informatikusokból. A felmérésekből az is kiderül, hogy élő, használható nyelvtudással óriási előnnyel indulhatnak a munkaerőpiacon a frissdiplomások.

Számtalan lehetőség más börzéken is

Idén ősszel november végéig tart az állásbörzék és a pályaválasztási kiállítások szezonja: 91 helyszínen nyújtanak majd tájékoztatást országszerte a munkaügyi szakemberek, az oktatási és képző intézmények. A munkaadók mellett képviseltetik magukat a pályaválasztási, illetve pedagógiai intézetek, a kamarák, az önkormányzatok és a családsegítő szolgálatok is. November 8-án tartja a volt Közgáz, vagyis a Corvinus Egyetem ez évi őszi állásbörzéjét. De a nagy vidéki egyetemek és a kisebb-nagyobb főiskolák is ebben az időszakban tartják hasonló rendezvényüket.

Még kevésbé érezni a válság hatásait a börzéken

A HVG már megtartotta őszi állásbörzéjét, amelyre leginkább informatikai, közgazdasági, pénzügyi, villamos-, gépész- és építőmérnöki, logisztikai és műszaki területen végzős vagy néhány éve végzett szakembereket vártak. A vállalatok negyede azonban bölcsész, marketing, kommunikációs vagy HR-es állásokat is kínált, 40 százalékuk pedig gyakornoki pozíciókra várta a fiatalok jelentkezését.

"Kiállítóink a nemzetgazdaság jelentős részét lefedték, nagyon nehéz lenne egy területet kiemelni" - válaszolta érdeklődésünkre Hajdú Csongor, a  rendezvényt szervező Frissdiplomás Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: öt vagy több vállalat képviselte az autóipart (beleértve az autóipari beszállítókat is), az informatikai szolgáltatókat, illetve a kiskereskedelmi hálózatokat.

A személyzeti tanácsadók által kínált több ezer állásajánlatot nem számítva enyhe növekedést mutat a betölteni kívánt pozíciók száma az állásbörzén - hangsúlyozta az ügyvezető. A tavaszi eseményen összesen 2814 állásajánlattal várták a látogatókat.  A pénzügyi válság hatásai kizárólag a külföldi állások számának csökkenésében jelentek meg, a hazai vállalkozások nem hirdettek tömegesen létszámstopot, nem csökkentették drasztikusan az új munkatársak felvételét - fűzte hozzá.

Hajdú Csongor szerint várhatóan hazánkat is elérik a válság hatásai, és itthon is csökkenhet a szakképzett munkaerő iránti kereslet. "Egy ilyen helyzetben, amikor lényegesen nehezebb állást találni, a munkavállalók által követhető leghasznosabb stratégia, ha "nyitott szemmel járnak", időről időre felmérik a lehetőségeiket, és igyekeznek egy gyorsan bevethető kapcsolatrendszert kiépíteni."

Az állásbörzén megjelenő kereslet és kínálat azt mutatja, hogy a szakmájukhoz magas szinten értő programozók, tapasztalattal rendelkező villamos- és gépészmérnökök, az idegen nyelveket magas szinten beszélő pénzügyesek iránt nagyobb a kereslet, mint amennyi diák végez, illetve tapasztalt szakember állást keres. A végzettség mellett érdemes megemlíteni, hogy diplomától függetlenül egyre nagyobb számban keresik az európai nyelveket (lehetőség szerint minimum kettőt) tárgyalási szinten beszélő fiatalokat - összegezte tapasztalatait az ügyvezető.

A bölcsészek a tavaszi ELTE börzére készülhetnek

Az egyelőre csak tavasszal megrendezésre kerülő ELTE Állásbörze szervezői leginkább azt tartják fontosnak, hogy a munkaerőpiaci szempontból kevésbé reprezentált szakokon tanuló hallgatók is megtalálják számításukat a rendezvényeken, így nem csupán az informatikai vagy természettudományos területen végzők találhatnak itt potenciális ajánlatokat. Így a bölcsész szakokon tanulók is nagy számban szoktak megjelenni az eseményen – tudtuk meg Karsai Szilviától, az ELTE Hallgatói Karrier- és Szolgáltató Központ munkatársától.

A kiállító cégek elsősorban magas szintű nyelvtudással és jó számítástechnikai ismeretekkel rendelkező fiatalokat kerestek az ELTE legutóbbi állásbörzéjén. A szervezők tapasztalatai szerint a munkaadók jellemzően nem kifejezetten szakirányú végzettség, hanem inkább kompetenciák és képességek alapján kívánták megismerni potenciális új munkatársaikat.

A börzén megtalálható betöltendő állások között volt többek közt ügyfélszolgálatos, logisztikai munkatárs, számviteli munkatárs, szoftverfejlesztő, HR specialista, pénzügyi munkatárs, informatikus, könyvelő, üzleti elemző, katonai repülőgép-vezető, mérnök, jogász, kutató, számviteli munkatárs, értékesítő, gyógyszerész és vegyész pozíció is. A kínált kezdő fizetés átlagosan bruttó kétszáz- és háromszázezer forint között alakult. A munkaadók kifejezetten pozitívan értékelték, hogy nemcsak végzősök és diplomások, hanem alsóbb éves, sőt elsőéves egyetemi és főiskolai hallgatók is ellátogattak a börzére.

Kovács Zita

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!