2p

Stratégiai megállapodást kötött a kínai HNA Group és a Demján Csoport szombaton Budapesten.

A Demján Csoport  közleményében azt írta, hogy a Kínai Népköztársaság miniszterelnökének budapesti látogatásához időzített megállapodás új távlatokat nyújt az egyre erősödő magyar-kínai kétoldalú gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokban, a két cégcsoport közti együttműködés pedig lehetővé teszi, hogy Magyarország a kínai gazdasági, kereskedelmi, idegenforgalmi kapcsolatok európai kapujává váljon.

A felek nagyszabású fejlesztéseket terveznek a logisztika, a reptérfejlesztés, a légiközlekedés, az ingatlanfejlesztés, a hotel- és bevásárlóközpont-fejlesztés, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése és a pénzügyi szolgáltatások területén - áll a közleményben.

Demján Sándor az aláírást követően a közlemény szerint hangsúlyozta: a beruházások eredményeként több ezer új munkahely jön létre Budapesten és számos más magyarországi városban. Csen Feng (Chen Feng), a HNA Group elnöke kiemelte: "A Hainan Airlines Peking-Budapest járata a kínai és magyar nép közötti baráti kapcsolatok ápolásának egyik meghatározó csatornájává vált."

Korábban voltak olyan sajtóhírek, hogy a Hainan légitársasággal együtt nyolc légiközlekedési céget egyesítő és más ágazatokban is érdekelt HNA és magyar partnere tulajdonrészt kíván szerezni a Malévban.

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly novemberben tett kínai látogatása idején az MTI-nek beszámolt arról, hogy tárgyalt Csen Fenggel egy magyarországi légitársaság létrehozásáról, illetve a Malév átalakításáról.

A Hainan már a 2007 tavaszán zárult privatizációs folyamatban érdeklődött a Malév iránt, de végül nem tett ajánlatot a magyar nemzeti légitársaság megvásárlására.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!