4p

A Daimler visszahív szervizelésre több mint hárommillió Mercedes-Benz típusú gépkocsit - közölte kedden a német autógyártó.

A Daimler azután határozott a visszahívásról, hogy a versenytárs Volkswagennél (VW) kirobbant dízelbotrányhoz hasonló visszaélés gyanújába került.

Közleménye szerint korábban indított önkéntes visszahívási akcióját kiterjeszti csaknem valamennyi Európában értékesített, EU5 és EU6 környezetvédelmi besorolású, dízelüzemű Mercedes-Benz gépkocsira.

A társaság mintegy 220 millió eurót (68 milliárd forint) fordít a károsanyag-kibocsátást érintő beavatkozásra, amelyet ingyenesen végeznek el. A visszahívás a következő héten kezdődik, és az autók nagy száma miatt várhatóan hosszabb ideig tart majd - áll a közleményben.

Hozzátették, hogy az intézkedést a német hatóságokkal szoros együttműködésben végzik el.

A társaság igazgatóságának elnöke, Dieter Zetsche hangsúlyozta, hogy bizonytalanságot kelt a VW 2015-ben kirobbant dízelbotránya nyomán indult "közéleti vita a dízelmotorokról, különösen a mi fogyasztóinknál".

A Daimler ezért nemcsak a több mint hárommillió kocsi ingyenes átalakításával, hanem egy "teljesen új dízelmotorcsalád gyors piaci bevezetésével" is igyekszik megerősíteni a dízeltechnológia iránti bizalmat, amely "meggyőződésünk szerint továbbra is szilárd eleme lesz a meghajtási rendszerek összességének, nem utolsósorban az alacsony szén-dioxid-kibocsátás miatt" - mondta a Daimler vezetője.

A német közúti közlekedési hatóság (KBA) a VW dízelbotránya miatt indított vizsgálatai feltűnően magas nitrogén-oxid-kibocsátást mutattak ki egyes Mercedes-modelleknél, amelyekben egy szerkezet a külső hőmérséklet függvényében - hideg időben - csökkentheti a kipufogógáz tisztítását végző berendezés teljesítményét.

A Daimler indoklása szerint ez a megoldás a motor károsodásának elkerülését szolgálja. Az ügy végül megegyezéssel zárult, a gyártó vállalta, hogy önként visszahív 274 ezer autót, és módosítja a káros anyag tisztítását végző berendezést szabályozó szerkezet beállításait.

A társaság keddi közleményei szerint ezt a márciusban indított, és nagyjából 45 százalékban már elvégzett visszahívási akciót terjesztik most ki.

Az ügy közvetlen előzménye a stuttgarti ügyészség vizsgálata, amelyet - a hatóság közleménye szerint - a Daimlernél dolgozó "ismert és ismeretlen" személyek ellen indítottak dízelüzemű autók károsanyag-kibocsátásával kapcsolatos manipuláció és jogsértő reklám gyanúja miatt.

Ebben a vizsgálatban német sajtóértesülések szerint arra utaló adatokat tártak fel, hogy a társaság 2008-tól 2016-ig nagyjából egymillió olyan autót és kisbuszt adott el, amelynek motorja vizsgálati körülmények között a maximálisan engedélyezettnél kevesebb káros anyagot termel, a forgalomban viszont többet.

A szövetségi közlekedési minisztérium az előző héten az ügyészség megállapításai nyomán berendelte a Daimler képviselőit a dízelbotránnyal foglalkozó minisztériumi bizottság elé. A tárca tájékoztatása szerint a megbeszélésen Ola Källenius fejlesztési igazgató ismertette a Daimler álláspontját, miszerint a társaság a jogi előírásoknak megfelelően tevékenykedik. A minisztérium pedig úgy döntött, hogy további Daimler-gyártmányok ellenőrzésére utasítja a KBA-t.

A dízelbotrány 2015 szeptemberében kezdődött, amikor az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) megvádolta a VW-t, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A VW elismerte a csalást. Az ügy világszerte a VW mintegy 11 millió gépjárművét érinti, ezek közül 8,5 milliót az EU-ban adtak el.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!