1p

Képzett pénzügyi szakemberek és informatikusok felvételével bővítené közel kétezres létszámát a GE Global Operations budapesti központja - nyilatkozta a Magyar Idők csütörtöki számában a GE szolgáltató központjának regionális vezetője.

Bjorn Bergabo a lapnak elmondta: szakemberekkel bővítené közel kétezres létszámát a GE üzletágainak háttérműveleteit biztosító Global Operations Üzleti Szolgáltató Központ, míg a GE Digital üzletág 400, nagy hozzáadott értéket előállító informatikai pozíciót hoz létre Budapesten az év végéig. A vállalat több mint tízezer embert foglalkoztat Magyarországon, ebből közel kétezren a Global Operations munkavállalói.

Az ügyvezető szerint Magyarország kifejezetten kedvező pozícióban van a versenyképesség szempontjából. A cég eddigi tapasztalatai szerint az országban könnyű üzleteket kötni, az adórendszer transzparens és vállalkozásbarát, s ez a hozzáállás a kormányzatra általában is elmondható - mondta. Megjegyezte, hogy mára Budapest a szolgáltató központok városa lett, az évek során több nemzetközi cég hozott létre itt ilyen egységet.


(Fotó: MTI)

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!