2p

Egyszer már módosították a Nemzeti Lovarda átalakítására és bővítésére vonatkozó szerződést, most ismét szükség volt rá, és ez újfent több pénzt jelent Mészároséknak.

A Keleti pályaudvar mellett, a Kerepesi úton található Nemzeti Lovarda meglévő épületeinek átalakítására és bővítésére kiírt közbeszerzésen a West Hungária Bau (WHB) és a Mészáros Lőrinc gyermekeinek cége, a Fejér B.Á.L Zrt. győzedelmeskedett. Eredetileg 2,5 milliárd forintos ajánlattal vitték el a projektet.

Az uniós közbeszerzési értesítőben szombaton megjelent hirdetmény szerint azután, hogy április közepén már egyszer módosítani kellett a megkötött szerződést (emiatt 300 millióval drágult a projekt), most újabb költségnövelő változtatást hajtottak végre.

Látványterv

Ezúttal szerényebb összeggel, 21,5 millióval nőnek a költségek. Az indoklás szerint a Magyar Lovassport Szövetség még május 10-én jelezte a vagyonkezelő felé, hogy szerződésmódosításra ok merült fel. A WHB-nak és a Fejér B.Á.L.-nak el kell végeznie a pótmunkákat, melyek ellenértéke összesen 39,4 millió forint lesz, ennek kisebb hányadát a tartalékkeretből fedezik, 21,5 millió viszont tényleges költségnövekedést eredményez.

A teljesség igénye nélkül

  • kell egy új istállót építeni,
  • elkülönítő boxokat is,
  • növénytelepítést kell végezni,
  • útépítési és elektromos módosításokat is végrehajtottak.

A beruházás kivitelezésére 12 hónap áll rendelkezésre, tehát várhatóan 2018 tavasszal átadásra kerülhez a Nemzeti Lovarda.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!