3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Jogerősen pert nyert a Sláger Rádió az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ellen - közölte Jakus László, a Sláger Rádió pénzügyi igazgatója szerdán az MTI-vel.

Mint közleményében írta, a Fővárosi Ítélőtábla szerdán helybenhagyta a Fővárosi Bíróság (FB) januári ítéletét, amely szerint az ORTT már be sem fogadhatta volna a Neo FM pályázatát, ezért nem nyilváníthatta volna nyertessé, és nem is köthetett volna a céggel műsorszolgáltatási szerződést sem.

A Sláger Rádió "elvárja" az ORTT-től, hogy a jogerős ítéletben foglaltaknak tegyen eleget, azaz haladéktalanul mondja fel a Neo FM műsorszolgáltatási szerződését, és hozzon jogszerű döntést az országos rádiós frekvenciapályázatok ügyében. "Ennek eredménye a Sláger Rádió meggyőződése szerint csak az lehet, hogy a Sláger Rádió visszakapja frekvenciáját" - írta a pénzügyi igazgató. Mint írta, "minden további halogatás napról napra növeli azt a kárt, amit az ORTT törvénytelen döntésével a Sláger Rádiónak okozott".

"Az Országgyűlés meghosszabbított ülésszaka lehetőséget biztosít arra, hogy a Parlament megválassza az ORTT hiányzó tagjait, és így a választások óta működésképtelen testület ismét felálljon, és eleget tegyen a jogerős bírósági döntésnek" - szögezte le. Hozzátette: a Sláger Rádió készen áll arra, hogy pályázatának törvényes elbírálása esetén azonnal megkezdje műsorszolgáltatását.

A Fővárosi Bíróság január 19-én hirdetett határozatot a Sláger Rádió kontra ORTT, FM1 perben. A szóbeli indoklás szerint az ORTT jogellenesen fogadta be azt a frekvenciapályázatot, amelynek eredményeként az FM1 konzorciummal kötöttek műsorszolgáltatási szerződést. A bíróság szerint jogellenes volt, hogy az ORTT nem zárta ki alaki érvénytelenség miatt az FM1-t, hanem pályázatát érdemben elbírálta, és vele szerződést kötött. Az FB ugyanakkor az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kérelemnek nem adott helyt.

A vitatott pályáztatás során az addig a Sláger által használt frekvenciát a Neo FM koncepciójával pályázó FM1 Konzorcium, míg a Danubius hullámsávjának használati jogát az Advenio Zrt. által működtetett Class FM nyerte el a következő hét évre.

Néhány nappal korábban, január 5-én hasonló, nem jogerős döntést hozott az FB a Danubius Rádió kontra ORTT, Advenio perben. Az FB szóbeli indoklása annyiban helyt adott a felperes érvelésének, hogy a pályázat alaki érvénytelensége - a pályázó tulajdonosi szerkezete - miatt jogsértő volt, hogy az ORTT nem zárta ki az Advenio pályázatát, hanem elbírálta, nyertesnek hirdette ki, és szerződést kötött vele.

Az ORTT tavaly október 28-án a Fidesz, a KDNP és az MSZP által delegált tagok voksával határozott a két országos kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási jogosultságának odaítéléséről; a döntést egyhangúlag hozták meg. A kisebbik vételkörzetű, a lakosság 67 százalékát elérő - 2009. november 18-áig a Danubius Rádió által használt - jogosultságot az Advenio Zrt., a nagyobbik, 81 százalékos lefedettséget biztosító, a Sláger Rádió adását továbbító hullámsávot pedig az FM1 konzorcium nyerte el hét évre. A frekvenciadöntés másnapján - november 30-i hatállyal - lemondott tisztségéről Majtényi László, az ORTT elnöke.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!