3p

A Magyar Rádió (MR) fenntartja azon álláspontját, hogy az MR2-Petőfi teljesíti közszolgálati kötelezettségeit - áll a szerdai médiahatósági meghallgatása után kiadott rádiós közleményben.

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a meghallgatáson "elismerte, hogy az MR2-Petőfi Rádió új műsorstruktúrája sikeres a fiatalok körében", nem kapott ugyanakkor ez alkalommal sem választ az MR vezetése arra, hogy a megújult adó műsora a médiatörvény mely szakaszait sérti és miért.

"Örömmel hallottuk a mai konzultáción, hogy az ORTT tagjai is értékelik az MR2-Petőfi Rádió radikális váltását és elismerik azt, hogy a rádió sikeresen célozza meg a fiatal korosztályt" - idézi Such Györgyöt, a közmédium elnökét a dokumentum A rádió által kiadott közlemény szerint az ORTT osztja azt az álláspontjukat, hogy a közszolgálati rádiónak a lakosság túlnyomó részéhez kell szólnia és a fiatal generációk kizárása a közszolgálati rádiózásból a hazai piac régóta fennálló hibája volt.

A zene is közszolgálat

Mint írják, a Magyar Rádió továbbra is vitatja az ORTT azon többségi álláspontját, amely szerint - a rádió értelmezésében - "a zene nem közszolgálat"; "látjuk az ORTT nehéz helyzetét, hiszen az MR2-Petőfi Rádió megjelenése felborította azt a rádiós piaci status quo-t, amelyben a fiatal felnőtt lakosságot eddig csak a kereskedelmi rádiók szólították meg" - idézi Such Györgyöt a dokumentum.



Október közepén döntött úgy a médiahatóság, hogy közigazgatási eljárást indít a médiahatóság a Magyar Rádióval szemben amiatt, "hogy az MR2-Petőfi Rádió nem teljesíti közszolgálati műsorszolgáltatási kötelezettségét"; a kétmondatos határozat szerint az ORTT jelzi Such Györgynek, a közszolgálati médium elnökének a rádió közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzata és "az MR2-Petőfi működése közötti anomáliákat", s konzultációt kezdeményez vele az ügyben.

Támad a konkurencia

A radiocafé 98.6 önállóan, a Danubius és a Sláger Rádió pedig együtt fordult az ORTT-hez az MR2-Petőfi Rádió június elején indított új struktúrája miatt, amely a közszolgálati médium minapi tájékoztatása szerint jelentős hallgatottság-növekedést hozott az adónak. A csatornák beadványukban a „Petőfi leporolása” ellen tiltakoztak, több a piacot ismerő szakember szerint a céljuk ugyanakkor a mostani európai normákhoz viszonyítva valóban kirívóan magas műsorszolgáltatói díj mérséklése.

A Magyar Rádió Petőfi adója június óta jelentkezik a fiatalabb nemzedékek szóló új hangnemmel, új műsorstruktúrával; a "nagyon zene" szlogennek megfelelő tartalom már közvetlenül az indulás után nagy visszhangot váltott ki a médiapiacon: többen azzal támadták, hogy ez a tematika nem közszolgálati.

A rádiózásról és televíziózásról szóló törvény nem fogalmaz egyértelműen a közszolgálati műsorszolgáltató meghatározásakor: az intézménynek vagy egyes adóinak kell megfelelnie bizonyos kritériumoknak. A jogszabály definíciója szerint ez "olyan műsorszolgáltató, amelynek működését közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzat határozza meg, feladata többségében közszolgálati műsor szolgáltatása, fenntartása alapvetően közpénzekből történik, társadalmi felügyelet alatt áll, alapvető jogait és kötelességeit e törvény állapítja meg".

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!