2p

Továbbra is népszerűek maradtak az akciós kiadványok azok körében, akik megkapják őket. Az ilyen újságokat a lakosság 58 százaléka szokta átlapozni, az emberek 16 százaléka ez alapján is vásárol.

A különböző árkedvezményeket kínáló, elsősorban a nők, az idősebb korosztály, az alacsonyabb végzettséggel rendelkezők, a kis települések lakói, illetve a városi alsóközéposztály szegmensébe tartozókra célzó kiadványok azonban egyre kevesebb háztartáshoz jutnak el, míg 2005-ben csupán 13 százalék nem kapta meg a kiadványokat, mára 30 százalék nem értesül ily módon az akciókról.

Azok közül, akik megkapják az elsősorban italt, húsárút és kozmetikumokat reklámozó kiadványokat, csökkent azok aránya, akik olvasás nélkül kidobják ezeket, derül ki a GFK kutatásából.

A piackutató szerint az újságok nagyobb népszerűsége a válságnak köszönhető, a legnagyobb érdeklődés pedig az alapvető élelmiszerek, a húsáruk és a tejtermékek iránt mutatkozik, de a fagyasztott áruk iránt is jelentősen növekedett az érdeklődés. A hirdetések gyakran tájékoztatnak különböző akciókról, árleszállításokról, ami magyarázhatja népszerűségük növekedését a nehéz időkben.

A kiadványok azonban egyre kevesebb háztartásba jutnak el, és összesített jelentőségük éppen ezért csökkenőben van, amit talán az újságok rövidebb átlagos hossza, és a hirdetett áruk számának csökkenése is jelez. Az elmúlt évben legtöbbször a diszkontáruházak éltek ezzel a hirdetési formával, őket követik a hipermarketek.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!