2p

Megállapodást kötött a PM a két adóhatóság prémiumrendszerének fenntartásáról, mely alapján továbbra is érdekeltek lesznek az APEH és a VPOP dolgozói, hogy minél több pénzt "vasaljanak be" az adóalanyokon.

A pénzügyi tárca fenntartja az APEH és a VPOP dolgozóinak többletbevételekhez kötődő érdekeltségét 2010-ben is - jelentette be a csütörtöki megállapodás utáni közös tájékoztatón Oszkó Péter pénzügyminiszter és Michalkó Péter, az Adó- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének, valamint Holecz Gábor, a Vám és Pénzügyőrség Független Szakszervezet vezetője.

"Ma konkrét összegek kifizetéséről nem tárgyaltunk, mert a költségvetés helyzete többletek kifizetését nem teszi lehetővé, most elvi megállapodás született" - mondta Oszkó Péter. A pénzügyminiszter hozzátette: a költségvetés helyzetét az év végén lehet majd látni és akkor lesz mód újra meghatározni az összes költségvetési intézmény gazdálkodási kereteit. Ha marad tartalék, akkor lehet dönteni arról, hogy mennyit lehet juttatni a két adóhatóság dolgozóinak - közölte Oszkó Péter.

A megállapodást ismertetve a pénzügyminiszter elmondta: "a jövőbeni játékszabályokat rögzítettük, amelyben a tárca azt vállalta, hogy a bevételek alakulása függvényében az egyéni teljesítmény értékelést is figyelembe véve, a költségvetési bevételek növelése érdekében végzett többletteljesítményt értékeli és elismeri".

"Történelmi jelentősége van annak, hogy az adóhivatal illetve a pénzügyőrség dolgozóinak többletteljesítményét továbbra is elismeri a Pénzügyminisztérium" - közölte Holecz Gábor. A Vám és Pénzügyőrség Független Szakszervezet vezetője hozzáfűzte azt is, hogy a megállapodás rögzíti: a két szervezetre vonatkozó törvényekben a pótlékrendszer megmarad és nem szűkül.

Az év folyamán komoly munkaügyi konfliktus alakult ki a két adóhatóságnál, amelynek nyomán a tárgyalások után létrejött a mostani megállapodás - mondta Michalkó Péter. Az Adó- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint a felek számára ez a megállapodás vállalható kompromisszumokat tartalmaz.

Az érdekeltségi rendszer fenntartása azt jelenti, hogy jövőre például a tervezett bevételek egy százalékos túlteljesítése esetén, ami 100 milliárd forintot jelent a büdzsének, juthatnak hozzá a két adóhatóság dolgozói a prémiumhoz - magyarázta Michalkó Péter.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!