2p

Eredménytelenül zárult a Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft. által a Millenáris területén megvalósítandó közpark, közösségi tér, felszíni és felszín alatti létesítmények kivitelezése tárgyában indított közbeszerzési eljárás - közölte a kormány az MTI-vel.

Az eredménytelenség megállapítására azért került sor, mert az ajánlatok mindegyike jelentősen meghaladta a tervezett költségkeretet. Mivel célunk az, hogy a kikapcsolódást szolgáló zöld park, valamint, az elektromos mobilitás is elősegítő mélygarázs, a XXI. század műszaki és esztétikai követelményeinek megfelelően, hatékony beruházás keretében valósuljon meg, a költségek csökkentése érdekében hamarosan új eljárás indul - áll a közleményben.

Mint ismeretes, a Millenáris Park bővítése már 2013 óta napirenden van, akkor alapította az állam a Millenáris Széllkapu Kft-t, amelynek feladata volt, hogy az elrendelt titkosított eljárással terveztesse meg és vezényelje le a Margit körúton álló régi ipari minisztérium és a Ganz gyár régi épületeinek bontását. 

A látványtervek tavaly elkészültek 

Ez 2016 nyarára meg is történt, 2015 márciusáig 1,98 milliárd költöttek el a bontásra, ahogy erről az azóta megszüntetett Népszabadság értesült

via MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!