2p

A Calslane Holdings pénzügyi befektető tulajdonába került az Interfruct Cash and Carry áruházlánc, amely 2005 októberében került az SCD-csoport érdekeltségébe. A Népszabadság kérdésére az eladó cégnél nem tagadták: az értékesítés oka többek között az, hogy az üzletág eredményei jócskán elmaradtak a várakozástól.

Ugyanakkor, mutatott rá az SCD Holding Zrt. vezérigazgatója, Tomcsányi Gábor, ez a döntés jól illeszkedik a csoport profiltisztítási folyamatába, melynek célja a társaság két éven belüli tőzsdei bevezetése.

"Közel kétmilliárd forintot fektettünk az Interfructba, amellyel hosszú távú terveink voltak" - nyilatkozta Tomcsányi. A vezető azonban elmondta, hogy a gazdasági környezet változása olyan feltételeket teremtett, amely az Interfructtal kapcsolatos stratégia átgondolására késztette az SCD-t.

Míg 2005-ben a társaság forgalma hatvanmilliárd forint felett volt, addig a tavalyi üzleti évet már csak negyvenhétmilliárddal zárták. A legutolsó évben 7,4 százalékos volt a visszaesés. "A nagy diszkontláncok megjelenésével és erős piaci offenzívájával világossá vált számunkra, hogy a céget csak olyan további invesztíció árán lehet üzletileg hatékonnyá szervezni, amilyenbe mi már nem kívántunk belefogni, ezért döntöttünk az eladás mellett" - mondta a vezérigazgató a Népszabadságnak, arra azonban nem kívánt kitérni, hogy ez milyen nagyságrendet jelentett. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!