3p

A mostani európai uniós fejlesztési ciklusban, 2014 és 2020 között mintegy 230 milliárd forint támogatás jut a turisztikai ágazatnak, de egyéb gazdasági célokra további milliárdokra is pályázhatnak az ágazat szereplői - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium illetékes helyettes államtitkára pénteken Hévízen.

Ruszinkó Ádám a csaknem félmilliárd forintos beruházással, 160 millió forintos uniós támogatással felújított Hotel Európa Fit fejlesztéseinek avatásán vett részt. Arról is beszélt a turizmusért felelős helyettes államtitkár, hogy az eddigi vissza nem térítendő támogatásokat kedvezményes kamatozású uniós források váltják fel. Az önkormányzatok pedig - gyógyhelyek, turisztikai központok esztétikai és infrastrukturális beruházásaira - továbbra is nyerhetnek majd vissza nem térítendő támogatásokat - tette hozzá.

A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy 2013 után 2014 is rendkívül sikeres volt a hazai turisztikai ágazat számára, amely a nemzetgazdaság egészénél is nagyobb növekedést mutatott. Ebben kiemelt szerepe van Hévíznek, ahol Budapest után a második legtöbb, összesen csaknem 1,1 millió vendégéjszakát regisztráltak.

A városban a 2007 és 2013 közötti uniós költségvetési időszakban 13 beruházás nyert összesen 1,4 milliárd forint európai uniós támogatást, s ezek az önerővel együttesen közel 4 milliárd forint értékű beruházás megvalósulását segítették. Ebben szerepe volt a városvezetés és a turisztikai szolgáltatók példaértékű együttműködésének is, ami ma a minőségi kínálat mellett a versenyképesség egyik fontos tényezője - hangsúlyozta Ruszinkó Ádám.

Manninger Jenő fideszes országgyűlési képviselő felidézte, hogy a Nyugat-Balaton térségében 2010-ig egyetlen turisztikai attrakció sem valósult meg európai uniós támogatásból, de 2010 után a Nyugat-dunántúli Operatív Program már kifejezetten erre a célra 2,4 milliárd forint pályázati forrást és további 800 millió forintos tartalék keretet biztosított. Ezekre a forrásokra azért is szükség volt, mert például Hévíznek leginkább az osztrák, szlovén, horvát turisztikai beruházások számítanak versenytársnak.

Papp Gábor polgármester (Fidesz-KDNP) ugyanakkor azt emelte ki, hogy az egészség- és gyógyturisztikai ipar megköveteli a folyamatos megújulást, ami a város számára is fontos. Ennek eredménye az is, hogy csütörtökön a hévízi gyógytavat és az itt folyó tradicionális gyógyászatot hungarikummá nyilvánították.

A közel félmilliárd forint értékű szállodaberuházás részleteiről Könyid László vezérigazgató elmondta: a csaknem 200 dolgozót foglalkoztató hotelben bő egy év alatt egyebek közt minden vizes részleget felújítottak. Kicserélték a 234 szobás szálloda valamennyi fürdőszobájának és vizes helyiségének burkolatait, berendezését, továbbá a fürdőrészlegben a járófelületek és a medencék teljes burkolatát, valamint új légtechnikai berendezéseket szereltek fel.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!