2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Új barkácsáruházat nyitott az OBI Szegeden, ez az első olyan vidéki város, ahol két egységet is működtet a cég - közölte Reiter László ügyvezető igazgató szerdán a csongrádi megyeszékhelyen.

A nehéz gazdasági helyzetben a stabil pénzügyi háttérrel rendelkező kereskedelmi vállalkozás nem tehet mást, mint hogy beruház. A válság sem tarthat örökké, és ha az embereknek megint lesz pénzük, mi már itt leszünk és várjuk a vásárlókat - mondta a szakember az áruház megnyitóján.

Az előzetes felmérések szerint a tizennégy éve nyitott, kétezer négyzetméternél valamivel nagyobb régi és az új kilencezer négyzetméteres áruház hosszú távon jól ki fogja egészíteni egymást - közölte az igazgató. Hozzátette: a régi egység - méretéhez képest - az OBI egyik legjobban teljesítő áruháza, még az idei esztendőben is növelni tudta forgalmát.

A német Tengelmann vállalatcsoporthoz tartozó OBI, amely 1994-ben nyitotta meg első magyarországi áruházát, az április 30-val zárult pénzügyi évében 53,7 milliárd forintos árbevételt ért el Magyarországon, ez 1,5 milliárd forinttal haladta meg az előző esztendő forgalmát. A cég 22 hazai áruházában több mint 1.800 munkavállalót foglalkoztat, vevőinek száma az előző pénzügyi évben mintegy 8,3 millió volt.

Reiter László elmondta, jelenleg a forgalomnak a korábbiaknál lényegesen alacsonyabb ütemű, öt százalék alatti bővülésével számolnak.

Borka György, a szegedi áruház vezetője közölte, az 5.307 négyzetméteres belső eladótérrel és 2.416 négyzetméteres kertészettel rendelkező korszerű áruházban hetvenen dolgoznak. A beruházás becsült összege mintegy 1,5 milliárd forint volt, az áruház induló készlete eladási áron számolva 800 millió forint.

Az 1970-ben alapított OBI jelenleg 11 európai országban összesen 517 áruházat működtet, 3,3 millió négyzetméternyi eladótérrel. Az április 30-val zárult pénzügyi évben a csoport teljes forgalma 5,76 milliárd euró volt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!