2p

Henning Putzke lett a BMW Magyarország Kft. új értékesítési igazgatója. Mexikóból érkezett a német szakember az új pozícióra. Ez a poszt korábban nem létezett a magyar leányvállalatnál, az értékesítési feladatok irányítását közvetlenül az ügyvezető látta el.

Henning Putzke

Henning Putzke gazdasági mérnökként végzett, de már felsőfokú tanulmányai alatt elkezdte pályafutását a BMW-nél: két márkakereskedésben is dolgozott kereskedelmi és marketing területen. Diplomamunkáját 1993-ban a BMW hamburgi márkakereskedésénél írta az after sales szolgáltatások témakörében. A diploma megszerzése után még két évig maradt Hamburgban, értékesítőként dolgozott a BMW kereskedésben.

1996-2002 között a bajor autókonszern németországi részlegének kereskedelmi és marketing osztályán helyezkedett el, ahol többek között a BMW modellsorozatok bevezetésével és azok menedzselésével is foglalkozott. Ezzel párhuzamosan, 1995-től a BMW vezetési tréningek (BMW Fahrer Training) egyik oktatójaként is dolgozott.

Henning Putzke az elmúlt négy évben a BMW mexikói vállalatánál volt értékesítési igazgató, 2006 áprilisától pedig Magyarországon tölti be ugyanezt a pozíciót. Az új igazgató közvetlenül az ügyvezető igazgatónak jelentve irányítja a BMW és MINI személyautók kereskedelmét Magyarországon. A szakember szeret sportolni, utazni, fotózni és főzni. Szabadidejét mégis legszívesebben a családjával tölti. Felesége magyar, kisfia, Paul tavaly született.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!